Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Magyar költészet Amerikában

A nemzeti kultúrkincs, a versmondás és a versszínház műfajának tengerentúli népszerűsítése érdekében New Yorkban, a floridai Fort Lauderdale-ben és Kanadában, Torontóban is tárgyalt Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke.

A Radnóti-díjas előadóművész New Yorkban egyúttal fel is lépett. A tárgyalások elsősorban arra irányultak, hogy a Magyarországon világviszonylatban is egyedülálló hagyománnyal rendelkező művészeti ág, a versmondás jeles képviselői gyakrabban látogathassanak el Amerikába, és mind a magyar, mind az angol nyelvű közönség előtt tolmácsolhassák a magyar költészet kiemelkedő alkotásait önálló és társas előadóestek keretében. Az anyagi háttér biztosítása érdekében a Magyar Versmondók Egyesülete a közeljövőben az ilyen célú pályázati lehetőségeket is megpróbálja kiaknázni. A tárgyalásokra Szennik Éva kommunikációs alelnök is elkísérte a művészt.

A megbeszéléseken szóba került a Ratkó József Emlékév, amelynek fővédnöke Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés alelnöke, nagykövete pedig Lutter Imre. Tárgyaltak a Kaleidoszkóp VersFesztiválról is, amely nemzetközi seregszemleként működik, és korábban több díjazott művészt fogadtak New Yorkban és Los Angelesben. A Kaleidoszkóp 15 éves jubileumi állomása egyébként Sopronban lesz, november 12-től 16-ig. A VersFesztivál versenyprogramjának felhívását a megbeszélések és a tapasztalatok tükrében még a héten módosíthatják. A részleteket a versfesztival.hu oldalon közlik majd.

Az évfordulók kapcsán egyébként a holokauszt és Ratkó József költészete lesznek a fő témái a jubileumi 15. Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amit a Magyar Versmondók Egyesülete és tagszervezete a Soproni Petőfi Színházzal együttműködésben, november 12. és 16. között rendez meg a Petőfi Színházban és a Liszt Ferenc Kulturális Központban. A VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, ahol a vers valamennyi formája bemutatkozik. A versenysorozaton versmondók, színészek és előadóművészek, társulatok, zenészek és filmesek külön kategóriában versenyeznek. Lutter Imre fesztiváligazgató és Pataki András színházigazgató bejelentette: a VersFesztivál a Ratkó József Emlékfesztivált és a Holokauszt Emlékfesztivált egyesíti idén. A nevezés szeptember 4-én indult.

A Versmondó Szalonban Junior és Felnőtt versenykategória is lesz, utóbbi a Holokauszt témáját és a Hetek költőit karolja fel. Akárcsak a Versszínház kategória, amelyben verses nagyszínpadi előadások, előadóestek, verses monodrámák, performance-ok, mozgásszínházi produkciók és emlékestek alkotják majd a versenyprogramot. Verszene, énekelt vers kategóriában zenekarokat és szólistákat is várnak. A Versfilmek versenyén olyan alkotásokat fogadnak, amik a költészet audiovizuális megvalósítását jelentik.

A Fesztiválra bárki nevezhet bel- és külföldről, magyar és idegen nyelvű produkcióval. Részletek: versfesztival.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top