Barion Pixel
Connect with us

Magiszter Versmondó

A magyar vers-és prózamondásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, nem hivatásos versmondók elismerése, kiemelése, megismertetése céljából a Magyar Versmondók Egyesülete megalapította a Magiszter Versmondó címet. A kitüntetettek kortól függetlenül olyan művészek, akik hivatalos okirattal nem rendelkeznek művészi pályára lépésükről, azonban folyamatosan, rendszeresen lépnek fel versmondó eseményeken, találkozókon, önálló estekkel jelentkeznek, és teljesítményük, képviselt művészetük elismerést vált ki a nézőkből. A szakmai címet csak a Magyar Versmondók Egyesületének tagjai kaphatják. A címet az adományozottak hivatalosan is viselhetik.

A Magiszter Versmondó cím alapító okirata

A Magyar Versmondók Egyesülete megalapítja a mai nappal a

MAGISZTER VERSMONDÓ
szakmai fokozatot, mint címet.

Célja: a magyar vers-és prózamondásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó nem hivatásos versmondók elismerése, kiemelése, megismertetése.

– ezen szakmai címet kizárólag a Magyar Versmondók Egyesületének tagja nyerheti el

– A MAGISZTER VERSMONDÓ címet az MVE mindenkori vezetése ítéli meg a javasolt versmondó részére.

– A címet minden esztendőben egy alkalommal adják át (Magyar Költészet Napja)

– A kiválasztás javaslatok és pályázatok alapján történik (szakmai életrajz, oklevelek és elismerések másolata, legalább két vers-és prózamondásban hiteles szakember írásbeli ajánlata)

– A MAGISZTER VERSMONDÓ címet díszes diploma tanúsítja.

– A szakmai cím viselhető és használható minden versmondó versenyen, sajtóban, nyilvánosan, megszólításban, plakáton, szórólapon, névjegykártyán stb.

– A címet viselő versmondó továbbra is részt vehet vers- és prózamondó versenyeken, valamint készíthet önálló estet, közreműködhet versmondóként műsorokban (pódium, színpad, tévé, rádió).

– A MAGISZTER VERSMONDÓ cím nem használható fel vállalkozás beindítására.

– A MAGISZTER VERSMONDÓ cím egy szakmai elismerés-fokozat a hivatásos előadóművészi pályára lépéshez.

Lehetőség, de egyben szakmai felelősség is. Lehetőség, hogy megfelelő szakmai tapasztalatot szerezzen a cím tulajdonosa, de felelősség a versmondás elkötelezettsége és a művészi színvonal emelése iránt. Példakép és alternatíva a versmondás iránt érdeklődők fiatalok előtt, elismerés a versmondás „nagy öregjeinek”.

Budapest, 2005.november 29.

To Top