Barion Pixel
Connect with us

Lovaggá ütötték Lutter Imrét

Hírek

Lovaggá ütötték Lutter Imrét

A Magyar Kultúra Napja alkalmából 20. alkalommal adták át az Egyetemes, valamint a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címeket, amelyek birtokosai között Lutter Imre előadóművészt is lovaggá avatták.

Idén az Alapító Lovagok és a Kultúra Lovagrendje 13 országból 222 tagot kért fel, hogy végezze el a lovagias tettek értékelését. Végül 193 felterjesztett kulturális és közéleti személyiségre tettek javaslatot, és közülük választotta ki a kuratórium azt a néhány jeles személyiséget, akik a Kultúra Lovagjai lettek, s akik egyben a nemzet összetartozását is jelképezik. A cím birtokosai közé Lutter Imre előadóművész producer, drámapedagógus  „A kortárs irodalom és olvasás fejlesztéséért” került be.

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány által alapított kitüntető cím 32 birtokosa a kultúra 24 ágát képviseli, közülük 18-an a határon túli magyarság körében és az emigrációban ápolják a magyar kultúrát és hagyományokat. Közülük kerültek ki az Egyetemes Kultúra Lovagjai, a Magyar Kultúra Lovagjai és a Magyar Kultúra Apródjai a 2018. január 20-i gálán, ahol a Szent Korona, a koronázási ékszerek és a Vizsolyi Biblia hiteles másolatai előtt avatták a jelölteket lovaggá, illetve apróddá. A lovagok között foglalnak helyet immár Baranyi Ferenc és Tollas Tibor Kossuth-díjas költők, utóbbi posztumusz kapta a kitüntető címet. Az ünnepélyes lovagi avatás Budapesten, a Stefánia Palotában zajlott a Magyar Kultúra Napjának hétvégéjén.

A 6 hazai kitüntetett között helyet foglaló Lutter Imre lovagias tetteit az alábbiak szerint foglalják össze a cím adományozói:

Dr. Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, akinek önzetlen tevékenysége magában foglalja a magyar kultúra legitim képviseletét, a kultúraközvetítést, a magyar nyelv gazdagságának fönntartását, a költészet, valamint annak nyomán a versmondás, a versszínház és a versfilmes művészeti ágak kreatív gondozását, fórumainak megteremtését, képviselőinek és az új nemzedék tehetséggondozását. A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál alapító igazgatója, online versrádió és versoldalak főszerkesztője. Számos oktatási és kulturális uniós pályázat szakmai vezetője, többek között a Neszmélyi Vershajó tehetséggondozó tábor főszervezője. Tevékenysége révén új, korszerű dimenziókkal gazdagodott a magyar nyelvű amatőr és professzionális versmondás. A Nemzeti Színházzal együttműködve szervezi a „Nemzeti VERSenyt.” Számos rendezvény zsűrielnöke, társszervezője, gondozója, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület alapító elnöke, az Első Magyar Versszínház vezetője.

Lutter Imrét lovaggá ütik

Lutter Imre a lovagi avatás ceremóniája után köszönetet mondott családjának az irodalom megszerettetéséért és azért, hogy a kultúra oltárán feláldozott időt és munkát tolerálják, megbecsülik. Visszaidézte, hogy már általános iskolás korában sokat segítettek neki magyar irodalom tanárai, elsősorban Csáki Katalin, Dr. Cservenyák Lászlóné és Virág Mária, majd a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban  Gönczy Ágnes, valamint Bánhidiné Maróti Magdi énekes, a ZIG Singers kórus vezetője.

Színházszakmai oldalról Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész, pódiumművészeti oldalról Kiss László Csokonai-díjas rendező, drámapedagógiai szempontból Gabnai Katalin, irodalmi vonatkozásban pedig Zelkné Sinka Erzsébet irodalomtörténész, Szabó Éva rádiós műsorvezető, költő és Bella István Kossuth-díjas költő barátja volt számára meghatározó.

Lutter Imre nyakába illesztik a lovagi nyakláncot

A művész korábban, 2004-ben megkapta a “Ki viszi át a Szerelmet” emlékplakettet, 2007-ben Wlassics Gyula-díjjal tüntették ki, majd a kuratórium egyhangú döntése alapján 2012-ben a vers népszerűsítéséért, előadóművészi és irodalomszervező munkájáért, valamint a költészet újszerű, innovatív filmes világának megteremtéséért részesült Radnóti-díjban, amit Radnóti Miklós özvegyével, Gyarmati Fannival közösen vehetett át. Felterjesztését két lovag, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Kiss László Csokonai- és Bessenyei-díjas rendező, valamint Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész, a Móricz Zsigmond Színház társulati tagja is támogatta.

Lutter Imre a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető cím átvétele után

A Magyar Kultúra Napján, amit január 22-én Kölcsey Ferenc Himnuszának megírása alkalmából ünneplünk, a nemzet költeményét Lutter Imre adja elő az M5 csatorna Érettségi című műsorában.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top