Barion Pixel
Connect with us

Lator László kapta a Babits Díjat

Hírek

Lator László kapta a Babits Díjat

Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista kapta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2014-es Babits Mihály Alkotói Díját. A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepélyes díjátadón Lator László munkásságát Ferencz Győző József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító méltatta.

A laudáció kiemeli Lator Lászlónak a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóiratának, az Irodalomismeretnek 2014-es negyedik számában megjelent, Gyaluforgács – egy régi vers maradéka című költeményét, amely híven képviseli a költő lírafelfogását és költészettechnikáját.

Mint Ferencz Győző fogalmaz, “a költő, műfordító nemcsak verseit, hanem egész életművét is szoros egységbe fogja: verseit újra és újra átrendezi, köteteit is folyamatosan bővíti-szűkíti, és visszanyúl korai, korábbi darabjaihoz”.

A költő műveiből Tasnádi Bence színművész olvasott fel.

A Babits Mihály Alkotói Díjat 2008 óta ítéli oda a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kortárs magyar írók, költők életművének tiszteletére. A díjazás oklevéllel és Babits-kisplasztikával jár. Az első díjat Hubay Miklós vehette át, tavaly Krasznahorkai László részesült az elismerésben.

Lator László 1927. november 19-én született Tiszasásváron. A második világháborúban amerikai fogságba esett, és a breszt-litovszki fogolytáborba került. 1946-ban Magyarországra szökött és beiratkozott a makói gimnáziumba. 1947-ben felvették az Eötvös Collégiumba német-magyar szakra. Verseit a Magyarok és a Válasz című folyóiratok közölték először. 1948-ban első, kiszedett kötetét (Őserdő) betiltották, majd kizárták a Collégiumból. 1951-től gimnáziumi tanárként dolgozott Körmenden, 1955-től az Európa Kiadó lektora, majd főszerkesztője volt.

Sokáig műfordítóként volt jelen az irodalmi életben. Első, Sárangyal című kötete 1969-ben jelent meg. A hetvenes évektől a kilencvenes évekig műfordítói szemináriumokat vezetett az ELTE bölcsészkarán. Több televízió- és rádióműsor közreműködője, szerkesztője volt. A Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia egyik alapítója, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

A Kossuth-díjat 1995-ben kapta, 2007-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta.

(forrás: InfoRádió/MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top