Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kossuth-díjas a Versmondók Örökös Tagja

Egy költő egyik legfontosabb feladata, hogy szót emeljen az igazságtalanságok, hazugságok, durvaságok ellen, kiálljon az elesettekért, megalázottakért – mondta el az MTI-nek Serfőző Simon költő, a Magyar Versmondók Egyesületének Örökös Tagja, aki kedden vehette át a Kossuth-díjat a parlamentben.

A sokak által küldetéses emberként, halk szavú, de határozott hangú költőként jellemzett Serfőző Simon a tradicionális népi jegyeket modern szimbolikával ötvöző költészete, a magyar sorsirodalom hagyományait változatos művészi eszközökkel megújító próza- és drámaírói életműve, illetve jelentős publicisztikai és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

Mint mondta, a Kossuth-díj mellett nagyon büszke arra, hogy szülőfaluja, Zavgyarékas díszpolgárává fogadta és arra is, hogy Miskolc, ahol igazán költővé vált, Pro Urbe díjjal tüntette ki. Emellett büszke arra a számtalan elismerésre, amelyeket az évek folyamán megkapott.

Serfőző Simon szerény ember, csupán annyit mond magáról: költő, ír, ennyi a dolga. Az, hogy közérthetően fogalmazzon, tisztán, egyszerű szavakkal, őszintén beszéljen azokról a gondokról, amelyek megnehezítik mindennapjainkat és amelyek végső soron a magyarság megmaradását is veszélyeztethetik.

A most már Kossuth-díjas költő egy Zagyvarékashoz tartozó tanyán nőtt fel, onnan járt be iskolába Szolnokra. Megismerte a paraszti életet, de később dolgozott ipari munkásként is Budapesten. Irodalmi érdeklődésének köszönhetően 1962-ben a Szolnok Megyei Néplap munkatársa lett, majd 1965-ben Miskolcra került és előbb népművelési felügyelőként járta a munkásszállókat, később pedig terjesztési előadóként próbált előfizetőket toborozni az akkoriban népszerűsítendő lapoknak. 1968-ban lett a Miskolcon megjelenő irodalmi lap, a Napjaink versrovatának vezetője, majd 1975-től a lap szerkesztője, a rendszerváltás után a Holnap című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott, majd az észak-magyarországi régi legjelentősebb szépirodalmi műhelye, a Felsőmagyarország Kiadó vezetője lett. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Versmondók Egyesületének Örökös Tagja.

Bertha Zoltán irodalomtörténész Serfőző Simonról azt írta: az elmúlt fél évszázad magyar irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja, a legendás Hetek nemzedékének mértékadó személyisége, irodalmi és kultúraalakító értelemben is korszakteremtő, egész életműve példa arra, hogy a magyar sorsirodalom hagyományait miképp lehet megőrizve megújítani.

A Magyar Versmondók Egyesülete és az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület szeretettel gratulál Serfőző Simon költőnek, a Hetek tagjának!

(forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top