Barion Pixel
Connect with us

Kortársvers-mondó Verseny 2011

KORTÁRSVERS-MONDÓ VERSENY
Széki Patka László emlékére
(Ifjú és felnőtt versmondók részére)

A Gyermekkultúráért Alapítvány versmondó versenyt hirdet azzal a céllal, hogy a ma élő költőkre, írókra, azok munkásságára irányítsa a figyelmet. A találkozót Széki Patka László költő, dramaturg emlékére rendezzük 2011 januárjában, aki a színjátszás és versmondás versenyeinek ismert zsűritagja volt évtizedeken keresztül.

A találkozóra várjuk a régió (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) középiskolás és felnőtt versmondóit, de szívesen látunk résztvevőket az egész ország területéről.

A versenyre 2 művel lehet nevezni:
– egy ma élő magyar költő verse, műfordítása; vagy kortárs magyar író prózarészlete, műfordítása – különös tekintettel a régióban élő alkotókra

– bármely 1945 után született mű (vers, próza, műfordítás) magyar szerző tollából vagy a világirodalomból.

Nem fogadunk el saját verset!
A versválasztáshoz figyelmükbe ajánljuk a Szép versek idén és előző években megjelent köteteit. A zsűrit író, költő és előadóművész alkotja majd, akik a versek, prózák jobb megértésében is segítenek.

A találkozó időpontja, helyszíne:

2011. január 8. (szombat)
Veszprém, Vár u. 29.
(Dubniczay palota)

A versenyre a mellékelt lapon 2010. december 1-jéig várjuk a jelentkezéseket a következő címen:
gyermekkulturaert@gmail.com

Bővebb információt a 20/9709-568-as telefonszámon kaphatnak.

 

To Top