Barion Pixel
Connect with us

Könyvbemutató után a teljes sorozat

Hírek

Könyvbemutató után a teljes sorozat

A Pozsonyi Pikniken, szeptember 2-án, szombaton délután 2 órakor találkozhat rendhagyó környezetben a közönség Lutter Imrével, aki a Ha szeretsz… című könyvét, amely a szeretet igaz történeteit mutatja be 25 ismert és népszerű vendége szemszögéből, ajándék versekkel adja át az érdeklődőknek. Szeptember 4-én, hétfőn pedig elindul a könyv alapjául szolgáló Sorok között Lutter Imrével című tévéműsor öt évadjának ismétlése az ATV Spiriten, minden napra jut egy epizód.

Piknikezzünk együtt!

– szól a felhívás Lutter Imrétől, az ATV műsorvezetőjétől és csatornahangjától. Az ismert előadóművész, költő Budapest szívében, a 13. kerületben várja az érdeklődőket szombaton délután 2-kor, a Líra Könyv standjánál. A népszerű Sorok között Lutter Imrével című tévéműsor beszélgetései alapján készült verses interjúkötetet az Athenaeum Kiadó jelentette meg, s most a dedikálás mellett ajándékul minden látogatónak verset mond a szerző! A Ha szeretsz… című könyv mellett a Lételem című, Lutter Imre saját verseinek első kiadását tartalmazó kötettel is megismerkedhetnek a helyszínre látogatók az Újpesti rakpart – K80-81. standjánál, a Radnóti és a Katona József utca között.

Hétfőtől az ATV Spirit napi rendszerességgel vetíti délutánonként a Sorok között Lutter Imrével című irodalmi talkshow eddigi adásait, amelynek első vendége Molnár Ferenc Caramel lesz. Az egyes epizódokban minden közismert vendég, színészek, zenészek, énekesek, sportolók, újságírók, humoristák, médiaszereplők vallanak magánéletükről és szakmai életútjukról, ám minden esetben egy versen keresztül, amely megváltoztatta az életüket, vagy komoly hatást gyakorolt a mindennapjaikra.

Miközben a könyv alapja Lutter Imre Sorok között című népszerű tévéműsora, amelynek online változata Soron kívül címmel fut (www.YouTube.com/LutterImreDr), mégsem egy átlagos interjúkötet, annál sokkal több. A kedvelt, gyakran idolnak tekintett alanyok életének legféltettebb titkairól is lerántja a leplet, csak hogy kiderüljön, mennyire hasonló lehet az életük bárki máséhoz, mi több, a kötetbe zárt költőkéhez. Könnyekig vicces és megrázó jelenetek játszódnak le az olvasók előtt, mialatt a vendégek őszintén vallanak érzelmeikről, arról, hogy miért ragaszkodnak számukra fontos emberekhez, és miért viseli meg annyira őket a lélektől lélekig tartó hosszú, néha áthidalhatatlan távolság. Nem ritka, hogy elszakad a cérna, miközben a múlt és a jelen találkozik bennük és a versekben. Megismerjük a vendégek legmeghatározóbb gyerekkori élményeit, szóba kerül a szülőkkel és a gyerekekkel való kapcsolat, szakmájuk kulisszatitkai és a gyakran eltitkolt érzelmek is. Szerelmek, barátság, hit, közélet, hétköznapi játszmák, küzdelmek, kitaszítottság, megalkuvás, terror, revans, család, együttlét, s az ezekből fakadó érzelmek kerülnek fókuszba, miközben az is világossá válik, hogy a költészet nem az elitkultúra része, hanem a hétköznapok lenyomata. Az aranymetszésben mindenkinél ott a szeretet, a szerelem és a család, ideértve a szövevényes házastársi, élettársi kapcsolatokat, a hirtelen jött fellángolásokat, a reménytelen vágyakat, a családi kötődéseket – a szeretet legmélyebb emberi megnyilvánulásait. Aki beleolvas, annak kiderül, mi a közös Sváby András, Dés László, Falusi Mariann, Besenyei Péter, Jakupcsek Gabriella, Geszti Péter, Balázs Klári és például Szabó Győző életében, s miért jelenthet komoly kapcsolatot köztük Ady, Radnóti, József Attila, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc vagy Kányádi Sándor. A Sorok között Lutter Imrével című műsor pedig minden hétköznap 15 óra 35 perctől jelentkezik az ATV Spirit kínálatában.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top