Barion Pixel
Connect with us

Kex és tea

A Momentán Társulat 2000-ben azért jött létre, hogy saját szerkesztéssel kedvcsináló felolvasóesteket tartson: megkedveltetni a hallgatókkal a modern irodalmat, és olvasásra buzdítani őket. A művekkel a művekért, az irodalomért, magáért a szöveg öröméért. Azóta is (egyedülálló módon több mint 50 est óta) meghitt, zenés-gyertyafényes-kekszes teaházi hangulatban kalauzoljuk el a nézőket az irodalom szépségeibe, mutatjuk meg rejtett vagy ismeretlen értékeit. Immár 3. éve a Marczibányi téri művelődési központban.

A (kortárs magyar) irodalom manapság nem igazán népszerű, nem eladható, nem “trendi”, gyakorta értelmetlen, érthetetlen, ezért sokan csipőből elutasítják. Szándékunkban áll az előítéletek és ódzkodások eloszlatása. Szerintünk ugyanis szerethető, fogyasztható, kézzelfogható, sőt szórakoztató. Estjeink időnként szubjektív válogatások (amolyan “greatest hits”), gyakorta pedig tematikusak: középpontban vagy egy örök irodalmi téma vagy egy fontos mai magyar író/költő áll, az ő műveikből és kedvenc olvasmányaikból válogatunk. A felolvasások után a szerzővel beszélgetünk az élet és az irodalom apró-cseprő dolgairól.

Megfordult nálunk a magyar irodalom színe-java. Nyolc év alatt vendégeink voltak: Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos,Varró Dániel, Háy János, Kántor Péter, Térey János, Darvasi László, Tóth Krisztina, Lackfi János, Garaczi László, Oravecz Imre, Bodor Ádám, Tolnai Ottó, Karafiáth Orsolya, Cserna-Szabó András, Szabó T. Anna, Kemény István, Harcos Bálint, Németh Gábor. Emlékestjeinken velünk volt Petri György, Lázár Ervin, Weöres Sándor és Szabó Magda. Feldolgoztuk a kortárs irodalom pikáns-erotikus verseit (Szex és Tea) ill. egy retro-est keretében az ’50-60-as évek propaganda költészetét.

A Kex és tea esteken elhangzott szövegek nagy része – a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének segítségével – CD-n is hozzáférhető.

 

 

To Top