Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kedvezmények a verstáborokba!

Csökkentett részvételi díjjal, rendkívüli kedvezményekkel segíti a nyári verstáborába jelentkezőket a Magyar Versmondók Egyesülete.  Versmondó, színházi és írótábor is lesz Neszmélyen július 14-től 21-ig. Kedvezményesen május 31-ig lehet jelentkezni.

Külön kedvezményt kapnak a részvételi díjból a vers.hu oldal “Oszd meg a versed!” rovatának regisztrált felhasználói, a korábbi évek táborozói és az egyesületi tagok.

Mesebeli környezet és tekintélyes szakemberek várják a táborozókat a neszmélyi hajóskanzenben. Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész-drámapedagógus és Szennik Évi diákszínjátszó-rendező vezetésével valódi alkotótábort, művészi légkört és komplex képzést ígérnek. Major László világbajnok táncművész, a Frenák Pál Társulat tagja, Kinizsi Ottó és Deutsch Anita színészek, Varró Dániel költő, Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező és az Aphonia-Sajtkukacz verszenei együttes is részt vesz a versmondók, színjátszók, művészi pályára készülők képzésében a 34 éves szakmai múltra visszatekintő táborokban, ahol három szekcióban folyik majd a műhelymunka.

A Versművészeti Szemináriumba érkező diákok, hallgatók hangképzést, beszédtechnikát, színpadi mozgást tanulhatnak, szituációs feladatokban, bizalomjátékokban, helyzetgyakorlatokban próbálhatják ki magukat, a színpadi és a pódiumi jelenlét szabályait ismerhetik meg.

A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely azoknak szól, akik a színházművészetet és az előadóművészetet leendő hivatásuknak tekintik. A színészmesterség mellett klasszikus és kortárs művek rendhagyó feldolgozása, egyéni versfoglalkozások, helyzetgyakorlatok, színpadi mozgás és beszédképzés folyik a műhelyben, amely nagyban épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi vizsgájára.

A Magyar Író Akadémiával közös Írásművészeti Műhely célja, hogy a nem professzionális írók, költők, versfaragók illetve tanulni vágyó, a mesterség fogásait elsajátítani akaró pályakezdő szerzők verstani, írástechnikai, költészet- és prózaesztétikai ismereteit bővítsék, a szemináriumi jellegű speciális feladatokat közösen és személyre szólóan megbeszéljék, értékeljék.

A táborok bárki számára nyitottak, a leendő résztvevők május 15-ig kedvezményes részvételi díj mellett jelentkezhetnek. A szervezők külön oldalt hoztak létre a facebook közösségi portálon Versművészeti Táborok néven. A részleteket a vers.hu honlap közli a Táborok menüpontban, de bővebb információ kérhető a verstaborok@gmail.com címen is.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top