Barion Pixel
Connect with us

József Attila most powerpointon

Hírek

József Attila most powerpointon

A technika vívmányai már a költészetben is megjelennek, József Attila életét és munkásságát powerpointtal tették színesebbé makói tanárok. A költő születésének 111. évfordulójára az irodalami szalon soron következő könyvtári összejövetelén emlékeztek meg.

A Tégy Magadért és Másokért Egyesület elnökének, Fáklya Mártának köszönhetően már sokadik alkalommal szervezik meg a makói József Attila Könyvtárban a Interaktív Irodalmi és Művészeti Szalon összejövetelét. Szerdán József Attila születésének 111. évfordulójára emlékeztek meg, nem mindennapi formában. Ugyanis a XXI. századi technikát hívták segítségül ahhoz, hogy bemutassák a városhoz is több szállal kötődő költő életét és munkássgát.

– Még aktív koromban az iskolámban volt egy powerpointos oktatás, s nagy megtetszett ez a módszer, de akkor még nem volt időm, hogy mélyebben beleássam magam – nyilatkozta Háló Ilona nyugdíjas magyar-ének szakos általános iskolai tanár. Későbbiekben azonban erre már lehetősége nyílt és ennek a technikának a felhasználásával dolgozta fel József Attila költészetét, életét.

– Diaképekben összeállítottam József Attila életrajzát, s ehhez választottam az odaillő verseket, illetve az előadást zenével is színesítettem – részletezte a tanárnő. Még gyakorló pedagógusként – ahogy fogalmazott – gyűjtögető életmódot folytatott, vagyis járva a múzeumokat, beszerzett jó pár fényképet József Attiláról. – Szererncsémre ráakadtam egy olyan 1980-as fotótékára a költőről, melyet digitalizálva sikerült összehoznom a képi anyagot az előadáshoz – emelte ki Háló Ilona.

A Szikszai György Református Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára, Geráné Nagy Katalin sokat segít barátnőjének, Háló Ilonának a bemutató során. – Ezzel a módszerrel nem csupán a közönség számára tesszük érdekesebbé az előadást, hanem az iskolában a diákok is könnyebben sajátítják el az irodalmi tananyagot – tette hozzá a pedagógus. A könyvtárban az informatika keveredett a hagyományos tolmácsolással, vagyis Tóth Tibor színművész jóvoltából néhány József Attila vers is elhangzott.

(forrás: promenad.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ady prózái kelnek életre a Szkénében

    By

    2026. február 14-én 19 órakor mutatja be a Forte Társulat új produkcióját Sápadt emberek és történetek – Zenébe zuhanó, mágikus olvasószínház címmel a Szkénében. Az Ady Endre prózáiból készült előadás március 22-én...

  • Hírek

    Elhunyt Keleti Éva fotóművész

    By

    94 éves korában, február 6-án elhunyt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész. Képein a színházi világ legendái, nagy alakjai és halhatatlanjai elevenednek meg.

  • Hírek

    Kortárs versek játékosan

    By

    Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával új, hiánypótló irodalmi munkafüzetet jelentetett meg az északkelet-magyarországi régióbán élő általános iskolás korosztály tagjai számára. 

  • Hírek

    Scherer Péteré a Páger Antal-színészdíj

    By

    Az elismerést hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az immár 25. alkalommal megrendezett ünnepségen Scherer Péter az oklevél mellett Páger Antal, „Téni bácsi” – a...

  • Hírek

    Esterházy Péter otthona alkotóház lett

    By

    A Magyar Kultúra Napján ünnepélyes keretek között adták át Esterházy Péter felújított rómaifürdői otthonát, amely Vámos Miklós író kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonosi szerepvállalásával, valamint a Market Építő Zrt. vezetésével 50 építőipari cég...

To Top