előadóest
Színpadra alkalmazta és előadja: Rékai Nándor
Amikor az előadóművész, az ember korhelyből Jézussá, majd keresztgyártó kisiparossá, háromújjú katonagéppé vedlik, majd kósza dallammá sötétedik a fogassá is átalakítható feszület előtt…
„Dráma a színpadon! Szembejött velünk egy valószerû ember, aki valószerûtlenül hirtelen osztja meg velünk életfilozófiáját, a ma már oly sokszor emlegetett és végigszenvedett szerelemtõl kezdve a színház világán át Krisztusig. „Minden reggel, mikor felébredek, tele vagyok reménnyel.” – állítja Rékai Nándor. Hogy ez mennyire igaz? Érdemes meghallgatni õt, a mi Mercutionkat, mert elrepít saját ki nem mondott gondolataink felé, égig érõ magasságokba. Dinamikája Shakespeare figuráját idézi: keserédes, de õszinte életélvezet, groteszk humor keveredik az elõadásában. Megbabonázva ül a nézõsereg, és nem hiszi el, hogy befejezõdött az est! Pedig a végtelenségig hallgattuk volna még Nándort, hogy tovább játssza nekünk az életünket.”
(Kõszeghy Anna, ELTE Online)
„Az első sorban ültem, és ugye a szemkontaktustól néha olyan érzésem volt, mintha tekintetével a színész számon kérné, hogy vajon én is úgy gondolom-e (mert sokszor a kifejtett gondolatokkal agyban igen vitatkoztam), sőt, csipkelődik, hogy vajon tudnám-e folytatni saját kútfőből, ha már olyan jól tudom. S mikor a színész egyik maszkja épp Jézust öltötte magára, s bevallotta töredelmesen, a kánai mennyegzőn bizony víztől rúgott be a násznép, és voltaképp az az igazi csoda, hogy elhitték, hogy nem s a halál volt a valóság, nem a feltámadás, s hogy ezt a homloka mögötti szilárd pont – ahol egyébként a rádzsa jóga egyes iskolái szerint a lélek lakozik efektíve(ezt én mondom) – megfeszített akaratával hitette el másokkal a vízenjárást is.
(Marthy Barna, versfesztival.hu)
