Barion Pixel
Connect with us

Húsz év néhány órája képekben

Hírek

Húsz év néhány órája képekben

Felkerültek a Magyar Versmondók Egyesületének húszéves jubileumi estjéről készült fotók a Versmondó folyóirat elektronikus változatának honlapjára. A maratoni gálaest résztvevői a műsor után is közösen ünnepelték a verset, a költészet és a versmondás jelenét.

Megannyi költő, író, színész, előadóművész és zenekar lépett fel a Versmondók 20 különleges estjén. A felhőtlen szórakozás mellett  irodalomtörténeti jelentőségű pillanatok szemtanúja lehetett a közönség. Baranyi Ferenc és Varró Dániel a Versmondók színpadán találkozott először személyesen, egymás műveit tolmácsolva, és irodalmi csemegének számít, ahogy Lackfi János édesanyjával, Mezey Katalinnal közösen lepte meg a családfőt, Oláh János költőt saját versével.

Közel hatszáz néző gyűlt össze a Magyar Versmondók Egyesületének huszadik születésnapján a Fővárosi Művelődési Házban. Akik a zsúfolásig megtelt színházterem földszinti és karzati részéről is kiszorultak, az előtérben, kivetítőn keresztül figyelhették az eseményeket.

A Jubileumi GálaEstről készült fotók
az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:

Versmondó folyóirat – Galéria – Versmondók 20 Jubileumi GálaEst

Juhász Magda költő, aki a közönség soraiban ült, a facebook-on köszönte meg az Egyesületnek a 20 éves jubileumi estet és azt, hogy Bella István Kossuth-díjas költőről, egykori tiszteletbeli elnökről külön is emlékeztek a fellépők.

“Szeretném megköszönni, hogy Bella István költőről is megemlékeztetek. Mikor megszólalt, könnyes lett a szemem,- gyerekkorunkban együtt nyaraltunk Sárkeresztúron. Később is össze-összefutottunk. Ezt a kis verset raktam most fel az egyik találkozásunkról.

Találkozás Bella István költővel
/2000, Könyvhét/

Hogy vagy? – kérdeztem én,
azt mondta: – Jól – , majd ráköhögött,
a cigarettája megrezdült
remegő ujjai között.
Jól? – Kérdezném vissza,
de inkább hallgatok,
ne buggyanjanak ki ajkamról,
kétkedő gondolatok.

A tömeg hömpölyög köröttünk,
én töprengve, csendesen állok.
A fehér könyvsátrak között,
talán egy nagy, csodára várok.”

Galkó Balázs színművész az alábbi sorokat küldte Lutter Imrének:

„Köszönöm az estét!
Okos, érzelmes, pontos, szép volt,
Köszönöm a munkád, munkátok;
nem csak a tegnap estét, de az évek során végzettet.
Köszönöm, nem csak a magam nevében,
de annak a megszámlálhatatlan ember nevében is,
akik életét – bárha ők nem is tudják-,
de a versek, s a versek adta érzetek,
élmények befolyásol(ják)ták az életüket.”

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

  • Hírek

    Kilőtték Shakespeare-t az űrbe

    By

    A William Shakespeare drámáit egy kötetbe foglaló Első fólió (First Folio) megjelenésének 400. évfordulója alkalmából egy rövidfilm-sorozat részeként meteorológiai léggömbbel küldték fel az űr határához az angol bárd portréját és Szentivánéji álom...

To Top