Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Hemingwayt az FBI kergette halálba?

Ernest Hemingwayt az állandó FBI-megfigyelés kergette az öngyilkosságba – állította a Nobel-díjas író közeli barátja és munkatársa az író halálának ötvenedik évfordulóján.

A. E. Hotchner szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda kubai kapcsolatai miatt figyeltette az írót, és ezzel “lényegesen hozzájárult szenvedéseihez és öngyilkosságához”. Hotchner a The New York Timesban közölt írásában bevallotta, annak idején “sajnálatosan rosszul mérte fel”, hogy barátja mennyire tart a szövetségi nyomozóktól. Ezeket a félelmeit még halála után évekkel is tévesen paranoid téveszmékként értelmezték – jegyezte meg.

Az FBI 1983-ban hozta nyilvánosságra azt a 127 oldalas dossziét, amelyet az 1940-es évektől vezetett Hemingwayről. Ebből világosan kiderül, hogy J. Edgar Hoover, az iroda nagyhatalmú vezetője ügynökökkel figyeltette az írót. Hotchner megemlítette egy 1960 novemberben lezajlott idahói találkozóját az íróval. Hemingway előtte egy másik barátjával, Duke MacMullennel vadászott fácánra, és arra panaszkodott, hogy az alatt is egyfolytában követték. “A legpokolibb pokol – idézte Hotchner Hemingaway szavait. – Átkozott pokol. Mindent bepoloskáztak. Ezért használjuk Duke autóját. Az enyémben poloska van. Mindent lehallgatnak. Nem használhatom a telefont. A postát is felbontják.”

Hemingway nem sokkal később a minnesotai Mayo Kilinikára került, ahol elektrosokk kezelést kapott. Mielőtt elbocsátották, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Alighogy hazatért Ketchumba, kedvenc puskájával főbe lőtte magát. Hatvanegy esztendős volt.

Mint Hotchner írta: az évek során rájött, hogy rosszul ítélte meg barátja félelmét az FBI-tól, és ma már úgy véli, hogy Hemingwayre valóban nagy nyomás nehezedett nyomon követése miatt, és annak komoly része volt a halálában.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top