Barion Pixel
Connect with us

Google könyváruház indul

Hírek

Google könyváruház indul

A The Wall Street Journal jelentése szerint a Google más beszállítók mellett egy saját fejlesztésű elektronikuskönyv-olvasó kiadását is tervezi, hogy az oldalain található tartalmakhoz bárhonnan hozzá lehessen férni.

A felhasználóknak mindössze regisztrálniuk kell a Google szolgáltatására, és az olvasnivalók szinte minden internetkapcsolattal és böngészőprogrammal rendelkező eszközről elérhetők lesznek.
Szakértők szerint a Google tervei szétzúzhatják a még csak bontakozó elektronikuskönyv-piacot, amelyet kétharmados piaci részesedéssel jelenleg az Amazon könyváruház vezet. A Kindle-tulajdonosok viszont csak az Amazontól letöltött könyveket “lapozhatják”, jóllehet a virtuális Kindle már számtalan eszközre telepíthető.

A Google nagyszabású terveiben összesen 150 millió könyv digitalizálása szerepel, eddig a vállalt mennyiség 10 százalékát sikerült elektronikus formátumra alakítani.

A Forrester piackutató becslései szerint a világ digitális könyvpiaci bevétele 2010 végére eléri a 966 millió dollárt (200 milliárd forintot), miközben az elemzők azzal számolnak, hogy az idén eladott elektronikuskönyvek olvasására alkalmas eszközök száma mintegy 15 millióra emelkedik.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top