Barion Pixel
Connect with us

Filmes Kaland Máraival

Hírek

Filmes Kaland Máraival

Film készül Márai Sándor Kaland című művéből Sipos József rendezésében; a főbb szerepeket Marozsán Erika és Csányi Sándor játssza az alkotásban, amely a tervek szerint ősszel kerülhet a mozikba.

A stáb a húsznapos forgatás felénél tart már. Mint azt Sipos József elmondta: a Szent János Kórházban már befejezték a forgatást, a hotel után egy lakásban dolgoznak, közben pedig rögzítenek néhány utcai felvételt is. A rendező-producer felidézte, hogy a második világháború előtt játszódó történet középpontjában Kádár Péter professzor áll, akinek élete épp akkor hullik darabokra, amikor kinevezik az egyik legnevesebb klinika vezetőjévé. Fogadott fia, Zoltán ugyanis épp szökni készül a doktor gyönyörű feleségével, Annával.

A professzort a német Gerd Böckmann alakítja, aki például a Derrick és a Tetthely című tévésorozatokból lehet ismerős a magyar nézők számára. Annát, a feleséget Marozsán Erika, míg Zoltánt Csányi Sándor játssza.

Sipos József beszámolója szerint Gerd Böckmann miután megtudta, hogy egy Márai-műről van szó, azonnal igent mondott. “Nemcsak ezt a történetet ismerte, hanem az író több más művét is. Tudni kell azonban a Kalandról, hogy Márai színműve a háború előtt végigjárta Európa színházait és mindenütt nagy siker volt” – mondta Sipos József, aki szerint Gerd Böckmann “a sors adományának” tartja, hogy egy Márai-műben főszerepet játszhat. “Hozta magával a német fordítást és oldalakat írt arról, hogy ő miként képzeli el a karaktert” – tette hozzá.

Sipos József kiemelte, hogy Márai neve a magyar színészek esetében is “kulcsnak” bizonyult, mindenki szinte azonnal igent mondott. Szekeres doktor szerepében Eperjes Károly látható, Nonót Törőcsik Mari, Olga grófnőt Nagy-Kálózy Eszter alakítja. A filmben feltűnik még Moór Marianna, Szilágyi Tibor, Tordai Teri, Kautzky Armand, Pogány Judit, Martinovits Dorina, Mihály Pál, Ubrankovics Júlia és Galkó Balázs is.

A film forgatókönyvét Sipos József Somogyi Györggyel és Gózon Francisco operatőrrel közösen írta. “Furcsa, lebegős hangulatú történetet forgatunk” – fogalmazott a rendező, aki elmondta azt is, hogy az eredeti kamaradarabot a főbb motívumok megtartása mellett egy picit “kiszélesítették filmes elemekkel”. Az eredeti műhöz képest új jelenetekkel és szereplőkkel bővült a történet. “A színházi szereplők közül néhányat elhagytunk és olyan szituációkat is megmutatunk, amelyek színházi környezetben nem létezhetnek” – mondta Sipos József, hozzátéve, hogy a végkifejleten is változtattak egy picit. “Erről egyelőre nem szeretnék beszélni, egy kicsit enyhítettünk Márai történetének nehézségén”- jegyezte meg.

A rendező-producer közlése szerint a film 120 millió forintból készül. A mozi alapvetően az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) irodalmi adaptációkra kiírt pályázatán nyert pénzből forog, de beszállt koprodukciós partnerként a TV2 is.

Sipos József régóta foglalkozik az író munkásságával, a nevéhez fűződik például az Eszter hagyatéka című Márai-adaptáció, valamint egy dokumentumfilm az íróról.

(forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top