Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Felavatták Ady szobrát Zilahon

Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között Ady Endre-szobrot avattak Zilahon. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött a zilahi Belvárosi Református Nagytemplomban, majd a Wesselényi-szobor melletti kis parkban felavatták Ady Endre egész alakos szobrát.

A Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész által megkomponált Ady Endre egy padon ül a karfára könyökölve, és egykori iskolájára néz. Le lehet ülni melléje.

Képtalálat a következőre: „ady szobor zilahon

Kelemen Hunor ünnepi felszólalásában három magyarázatot is adott arra, hogy miért lesz jó helyen Ady-szobra Szilágy megye központjában. Egyrészt, mert Ady a kortársunk, akinek a jelentőségét egyetlen magyarul beszélő embernek sem kell elmagyarázni, a 21. századi magyar kultúrának megkerülhetetlen alakja. Másrészt, ahogyan maga is írja, és amit nyilván minden helyi magyar ismer is, Zilahon töltött iskolai évek alatt lett az, aki. Harmadrészt pedig azért, mert – ahogyan Kelemen fogalmazott – “nem pusztán Zilah odaadó rajongójára, hanem az erdélyi gondolat egyik szülőatyjára is emlékezhetünk”.

“Jó helye lesz Ady Endre szobrának, jó helyen lesz Ady Endre az általa is nagyrabecsült Wesselényi Miklós szobrának szomszédságában, kit egyenesen Leonidászhoz hasonlított; szemközt az iskola épületével, ahol négy „determináló” esztendőt töltött, és amelyet a zsibói bölény családja generációkon át támogatott!” – fogalmazott Kelemen, majd megköszönte azoknak a támogatását és munkáját, aki lehetővé tették a második zilahi Ady-szobor felállítását. A szoboravatásra összegyűlt több száz fős tömeg a rendezvény végén együtt mondta el Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versének egy részletét. Ady Endre 1892-től volt a zilahi református kollégium diákja, ahol 1896 júniusában jelesre érettségizett. Itt írta első verseit is. Az iskola előtt Ady Endre mellszobra áll.

Képtalálat a következőre: „ady szobor zilahon

A szobor Bíró Lajos szobrászművész alkotása. Csengeren született 1959-ben, Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában Borbás Tibor, Czinder Antal és Laluja András tanítványaként végzett. 1982-88-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Somogyi József növendéke volt. 1988-tól Mátészalkán él és dolgozik. Nyíregyházától Amerikáig számos köztéri szobrot és térplasztikát készített. Romániában a nagykárolyi Ady Endre és Otilia Marchis szoborcsoport, illetve a Károly-kastély előtt álló Károlyi Sándor-büszt az ő alkotása.

(forrás: itthon.transidex.ro)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top