Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elment Sir Peter Hall

86 éves korában, szeptember 11-én halt meg Sir Peter Hall brit színházi rendező, a Royal Shakespeare Company alapítója, a National Theatre (Nemzeti Színház) egykori igazgatója. A színházi legenda családja körében hunyt el a londoni University College kórházában.

Hosszú karrierje során ő állította először angol nyelven színpadra Beckett Godot-ra várva című darabját, valamit ő rendezte Harold Pinter Hazatérésének ősbemutatóját.

Sir Peter Hall a London Evening Standard díjátadóján 2010-ben
(fotó: gettyimages)

Peter Hall 1973-ban lett a National Theatre igazgatója. A Royal Shakespeare Companyt 29 éves korában, 1960-ban alapította és nyolc éven át vezette. A National Theatre volt igazgatóinak egyike, Richard Eyre az angol színház keresztapjának nevezte Hallt, a társulat jelenlegi vezetője, Rufus Norris pedig azt mondta: „Mindannyian óriások vállán állunk, Peter Hall vállán pedig az egész mai brit színjátszás nyugszik.” Peter Brook, aki kortársa és egyben kollégája, a másik világhírű brit rendező a The Guardian tekintélyes brit napilap hasábjain emlékezett meg barátjáról, kollégájáról.

Képtalálat a következőre: „royal shakespeare company

kép: a Royal Shakespeare Company előadása – tonictheatre-advance.co.uk

Miután a National igazgatói székéből távozott, 1988-ban megalapította a Peter Hall Companyt, melyet 2011-ig vezetett, 2003-ban pedig a kingstoni Rose Theatre-t hozta létre. Lányát, Rebecca Hall színésznőt is rendezte 2003-ben Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában. Utolsó produkciója a Vízkereszt, vagy amit akartok 2011-es bemutatója volt a National Theatre-ben.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Halálának 50. évfordulóján a színészkirályra emlékezve egész hétvégés verstalálkozót rendezett Balatonszemesen a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A XXXI. Latinovits Versmondó Találkozó és Verseny keretében átadták a Latinovits-díjat és...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top