Barion Pixel
Connect with us

Elkészült a Süsü harmadik része

Hírek

Elkészült a Süsü harmadik része

Csukás István maga szállította a magyar televízióba a vaskos forgatókönyvet, amit hagyományos írógépen írt. Süsü, a sárkányt 1977 karácsonyán kezdte vetíteni a magyar televízió, a folytatást, a Süsüke, a sárkány gyerekeket 2001-ben.

A harmadik etap azóta várat magára, de már nem sokáig, ugyanis Csukás István megírta a könyvet.

Képtalálat a következőre: „csukás istván

“Kész a mű, az író letette az ajándékot a fa alá”– újságolja Csukás István, és csak úgy csillog az örömtől a fekete kun szeme.

“Az én karácsonyi ajándékom a gyerekeknek a Süsü sorozat harmadik története, a Süsüke világot lát, aminek a forgatókönyvét leadtam az MTVA- ban. Egyéves munka volt, havonta egy részt írtam. Kicsit többet, mert tizenhárom részes. Több mint hatszáz oldal lett, taxival alig tudtam bevinni.”
Ugyanis hiába a sok okos kütyü, Csukás Pista bácsi papírra ír, majd legépeli a szöveget.

Képtalálat a következőre: „csukás istván

“Tudom használni a számítógépet, de mivel írás közben elkezdek rajta játszani, inkább maradtam a hagyományos írógépnél. Annak idején összevásároltam hagyományos írógépeket, szalagot is. Aztán meg kellett tanulnom javítani is, mert egy idő után elfogytak a szerelők, a szakma kihalt” – meséli.

“Kemény munka volt, lemondtam mindenről, még nyaralni sem mentem. De szívesen mondtam le a pihenésről, mert nekem is nagy élmény volt. Remélem, a nézők is élvezni fogják.Amíg nem volt kész a forgatókönyv, nem tudták elkezdeni a munkát, mert elsőként a bábfigurákat, a díszletet kell legyártani. Utána leforgatják a filmet a félméteres kesztyűbábokkal, majd a színészek rámondják a hangot. Mindent végignézek, de bele nem szólok, mert úgy gondolom, mindenki maradjon. Az író ír, a rendező rendez, a színész játszik. A szinkronnál is ott leszek, ha rövid vagy hosszú a szöveg, azonnal tudok korrigálni.”

(forrás: life.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

To Top