Barion Pixel
Connect with us

Elindult a IV. Nemzeti VERSeny

Hírek

Elindult a IV. Nemzeti VERSeny

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2019-ben negyedik alkalommal hirdeti meg határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, az Anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére.

A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, és a kulturális identitás erősítése.

A verseny védnöke: Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri állandó tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője, Szabó László kommunikációs szakember, akikhez napokon belül csatlakozik egy újabb művész. Az ő kilétét egyelőre homály fedi, hamarosan a Nemzeti VERSeny facebook oldalán elentik majd be, ki ül be az ítészek sorába.

A két társszervező 2016-ban hirdette meg első ízben a Nemzeti VERSenyt. Már akkor több mint 200 versenyző jelentkezett, és hasonlóan nagy arányban jelentkeztek 2017-ben és 2018-ban is. A VERSenyt a közösségi oldalakon is hatalmas érdeklődés övezi. Itt ugyanis nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutathatják kreativitásukat, tehetségüket. A döntős alkotások százezres nagyságrendű nézőszámot produkáltak.

Idén is hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők. Nevezni négy vers megjelölésével lehet, amik (nem magán kiadású) kötetben, antológiában vagy neves irodalmi (nyomtatott vagy online) folyóiratban megjelentek, s amelyek közül

– egy a rendszerváltoztatás költészetéhez kapcsolódik

– egy Ady Endre vagy Weöres Sándor verse

– egy valamelyik klasszikus magyar költőtől származik (Ady Endrét és Weöres Sándort kivéve)

– egy szabadon választott magyar költő verse, megkötés nélkül.

Az első fordulóban (elődöntő) a négy közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni.

A második fordulóban (középdöntő) a továbbjutók egy újabb verset dolgoznak föl a négy közül, versklip formájában.

A harmadik fordulóban (döntő) a továbbjutóknak a versklipjeik vetítése mellett a rendszerváltoztatáshoz kapcsolódó közéleti verset és a VERSeny fordulói alatt még el nem hangzott negyedik verset kell előadni.

A két online fordulót követően az élő szuperdöntő a Nemzeti Színházban lesz, november 9-én és 10-én. A közöség előtt zajló eseményt a Nemzeti VERSeny facebook oldalán élőben közvetítik a rendezők.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek. Nevezési határidő: 2019. május 1. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzetiverseny oldalon, a Nemzeti Színház honlapján és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat, illetve a zsűri két tagja, Bakos-Kiss Gábor és Lutter Imre, aki egyben a főszervező is, ajánlófilmet készített a VERSeny iránt érdeklődőknek, amit itt nézhetnek meg a Nemzeti VERSeny csatornáján:

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Halálának 49. évfordulójához közeledve egész hétvégén versmondással emlékezett Latinovits Zoltánra Balatonszemesen, a színészkirály végső nyughelyén a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete.

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

To Top