Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Vekerdy Tamás

Nyolcvannégy éves korában meghalt Vekerdy Tamás, írja a hvg.hu. A hírt a pszichológus, író családja közölte. Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten, egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán folytatta, majd a BTK pszichológia szakát is elvégezte.

1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, később tudományos tanácsadója, majd szeniora volt. Tanított a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén, Solymáron a magyarországi Waldorf – óvoda és – iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője.

Képtalálatok a következőre: vekerdy tamás

A pszichológus és író több díjat is nyert élete során, legutóbb 2014-ben Hazám -díjjal jutalmazták, de 2000-ben elnyerte a Budapestért díjat is.
Januárban interjúztuk őt, beszéltük, imádja a nép az olyan tudóst, aki képes közérthetően mesélni a szakmájáról; imádja, imádta Öveges Józsefet, Ranschburg Jenőt, Popper Pétert, Czeizel Endrét, Csányi Vilmost, Bálint gazdát és Vekerdy Tamást is.

Képtalálatok a következőre: vekerdy tamás

Kérdeztük, mi a titok.
„Talán az, hogy az ember ne ájuljon el a saját „tudományától”, amit ugyanakkor, legalábbis részleteiben szenvedélyesen szeret. És hogy tisztában legyen azzal is, milyen keveset tud, s még annak egy része is bizonyosan tévedés. A felsoroltakhoz képest könnyű nekem, nem „tudós kutató” vagyok, hanem az „empíria mélységeiből sikoltozom”, vagyis találkozom, beszélgetek gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal, látom, mitől és hogyan szenvednek, és ha szerencsém volt, a rendelés óráiban tudtam hagyni a gyerekeket, hogy önmagukat gyógyítsák, sokszor zseniálisan. Mert nem a pszichológus gyógyít, ő csak katalizál.”

(forrás: 24.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top