Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Radnai Annamária dramaturg, műfordító

Hosszan tartó betegség után, 55 éves korában pénteken meghalt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi docens – tudatta a család, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Katona József Színház az MTI-vel.
Radnai Annamária a színházművészet doktora, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára és Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének vezetője volt.

Képtalálat a következÅ're: „radnai annamária”

Kivételesen termékeny munkásságát megszámlálhatatlan színházi előadás szövegkönyve őrzi, nagyszerű fordításait orosz és angol nyelvből a színházak rendszeresen játsszák. Szakmájának mély elkötelezettjeként aktív, újító tagja és sok éven át elnöke volt a Színházi Dramaturgok Céhének. Dokumentum- és filmírói tevékenységét rangos filmes díjak sokaságával jutalmazták – olvasható a közleményben.
Mint írják, játékos, kimeríthetetlen képzeletét, páratlan és eredeti humorát, világos, analitikus gondolkodását állította szolgálatba jelentős színház- és filmrendezők alkotó munkatársaként. Gazdag és szerteágazó életművet hagyott maga után.

Kapcsolódó kép

Radnai Annamária 1983 és 1988 között a József Attila Színház segédrendezőjeként, segéddramaturgjaként dolgozott, 1988 és 1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója, 1991-1992-ben a József Attila Színház dramaturgja volt. 1992-től tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
1992-től 1998-ig a Radnóti Színház tagja volt, 1994 és 1998 között a Friderikusz Show gag-csapatában is dolgozott, 2004-től 2006-ig a Filmplus Forgatókönyvíró Műhelyének tagja és a Centrál Színház dramaturgja, 2005 és 2007 között a Jóban Rosszban című tévésorozat storylinere volt. 2006-tól dramaturg osztályt vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2009-től adjunktus, 2014-től egyetemi docens volt. 2011 óta volt a budapesti Katona József Színház dramaturgja.
Radnai Annamáriát férje, barátai, tanítványai, kollégái gyászolják, a Katona József Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem saját halottjának tekinti.

(forrás: magyarnemzet.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top