Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Papp Árpád

Papp Árpádot szűkebb pátriájában, Somogyországban mediterrán költőként tartják számon, mert a mediterrán országok lírikusainak egyik legismertebb fordítója volt.

Somogyaszalón született 1937-ben kisparaszti családban. 1955-ben érettségizett a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, majd az ELTE magyar-latin szakán szerzett diplomát. Tanulmányai alatt Kardos László műfordítói szemináriumát is látogatta. Visszakerült Kaposvárra, a hajdani gimnáziumában tanított latint, irodalmat és olasz nyelvet, később az iskola archív könyvtárát gondozta és közben szerkesztő volt a Somogy című folyóiratban.

1966-tól a Világirodalmi Lexikon újgörög és ciprusi görög irodalommal foglalkozó részének főszerkesztője volt. Dolgozott a Világirodalom Gyöngyszemei sorozatban és a Modern Olasz Költők Antológiája kötet szerkesztésében.

Papp Árpád Athénban, Cipruson, Krétán, Rómában és Palermóban ösztöndíjasként képezte tovább magát, a máltai La Valetta Egyetemen pedig vendégprofesszor volt. Több mint száz könyv megjelenését segítette.

Egyetlen saját verseskötete, a Metszéspontok című 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, versei 1971-től külföldi folyóiratokban és antológiákban is bekerültek. Mindeközben megszerezte az irodalomtudományok doktora tudományos fokozatot.

Papp Árpád többek között részt vett a magyar írók első világtalálkozójának szervezésében és a Magyarok Világszövetsége kaposvári központjának létrehozásában.

Athénban 1982-ben megkapta a Parnasszosz Irodalmi és Művészeti Társaság aranydiplomáját. Papp Árpádot kitüntették Pro Urbe Kaposvár díjjal, majd 2001-ben Kaposvár díszpolgára lett.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top