Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt Daróci Bárdos Tamás, a Szaffi és a Lúdas Matyi zeneszerzője

87 éves korában elhunyt Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, karnagy, zenetanár – írta meg az ATEMPO.sk.
Daróci Bárdos Tamás 1931. szeptember 27-én született Budapesten. Édesapja Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, zenetudós volt.

Zenei tanulmányait cselló hangszeren kezdte. 1958-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, Szervánszky Endre növendékeként. 1961-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szolfézstanáraként dolgozott, majd a Duna Művészegyüttes karmestere, zenei vezetője volt 1970-ig.

Képtalálat a következÅ're: „Daróci Bárdos Tamás,”

A szolnoki és zalaegerszegi néptáncfesztiválokon több alkalommal elnyerte a zeneszerzői díjat. 1971-től 1990-ig a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető karmestere. 1991 óta a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-, zeneirodalom- és népzenetanára volt.
1974-ben Erkel-díjat, 1995-ben Lyra-díjat kapott, 1997-ben Székesfehérvár díszpolgára lett, 2001-ben Apáczai Csere János-díjjal, 2005-ben KÓTA zeneszerzői díjjal ismerték el munkásságát, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa lett.

Kapcsolódó kép

Művei között találjuk a táncegyüttesek számára írt népzenei feldolgozásait, táncjáték-, és táncdráma-kíséreteket. Szerzett filmzenét is, többek közt a Lúdas Matyihoz, a Szaffihoz, a Tetovált nőhöz. Színházi művekhez is komponált zenét: Koldus és királyfi, Távolban egy fehér vitorla, Telihold. Világhírű kórusművei az Üszküdárá vagy épp az Járd ki lábam.

(forrás: fidelio.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top