Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt az egyik legsokoldalúbb Broadway-szerző, Terrence McNally

Elhunyt 81 éves korában Floridában a Broadway egyik legendás szerzője, Terrence McNally, négyszeres Tony-díjas színműíró – írta a BBC News.

A hatvanéves pályafutása alatt több tucatnyi színművet író művész halálhírét kedden társa, Tom Kirdahy jelentette be. Mint hozzátette: McNally, akinek korábban tüdőrákja volt és krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedett, a koronavírus okozta komplikációk következtében hunyt el abban a sarasotai kórházban, ahol kezelték. McNally a kortárs színház legnagyobbjai közé tartozott, nevezték “az amerikai színház bárdjának” is.

Elhunyt Terrence McNally, A pókasszony csókjának írója - Librarius.hu

Pályafutása 1963-ban kezdődött a Broadwayn, és még tavaly is ott világított a neve szerzőként a Frankie és Johnny című darab felújítását hirdető fényreklámon. A darabból McNally forgatókönyve nyomán 1991-ben Krumplirózsa címmel népszerű film is készült Al Pacino és Michelle Pfeiffer főszereplésével.
“Szeretek olyanokkal dolgozni, akik sokkal tehetségesebbek és okosabbak nálam, akik kevesebbet hibáznak, mint én, és akik rám szólnak, ha valamit elkutyulok” – mondta 2013-ban az LA Stage Times színházi lapnak. Hozzátette, azt látja az igazi tragédiának, hogy sokan nem hajlandóak tudomásul venni, hogy mindig tanulni kell az életben.
A floridai St. Petersburgban született, és Texasban nőtt fel, majd a New York-i Columbia Egyetemen tanult.
Első Broadway-n bemutatott darabja, az And Things That Go Bump in the Night 1963-ban sem a kritika, sem a közönség tetszését nem nyerte el, “ízléstelennek” ítélték, és alig három hétig játszották. Több későbbi provokatív darabja is megosztotta a közönséget. Mint a kilencvenes években egy interjújában mondta, megnyerné a legtöbb rossz kritikát elnyerő színmuírók versenyét.
Négy Tony-díját A pókasszony csókja (1993), a Szerelmi csetepaté (1995), a Mesterkurzus (1996) és a Ragtime (1998) című darabjaiért kapta.

Tony-winning playwright Terrence McNally dies at 81 | KYW

Tavaly egész munkásságát – számos színművét, tucatnyi musicaljét és több operáját – Tony-életműdíjjal jutalmazta a színházi szakma. A közönség előtt állva a színpadon azzal viccelődött, hogy “nem jött túl korán az elismerés”.
“A színház megváltoztatja a szívet, a titkos helyet, ahol valóban élünk. A világnak soha nem volt ennyire szüksége a művészekre, hogy emlékeztessenek rá, mit is jelent valójában az igazság, a szépség és a kedvesség” – mondta az ünnepségen.
McNally számos rangos díjat elnyert pályafutása alatt, beiktatták az Amerikai Színház Hírességeinek Csarnokába is.

(forrás: librarius.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top