Elhunyt a nemzet művésze, Tornai József

92 éves korában elhunyt Tornai József író, költő. A Nemzet Művésze címet elnyerő Kossuth-díjas alkotót péntek éjjel Budapesten érte a halál. A Magyar Művészeti Akadémia az elhunytat saját halottjának tekinti.

Méltatásuk szerint Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának” jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgálta. Életművét az igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

Tornai József Dunaharasztiban született 1927. október 9-én. Tágabb családja révén ismerkedett meg gyerekkorában a kisalföldi paraszti világgal. Középiskolai tanulmányait Budán végezte, tanárai közé tartozott Gyergyai Albert is. Ekkor került közelebb a magyar irodalomhoz, valamint itt barátkozott össze Juhász Ferenccel.
Az 1947 és 1961 közötti években alakította ki a katolicizmustól elforduló, panteizmusnak nevezhető szemléletét, Kant, Spinoza, Spencer, a brahmanizmus és a buddhizmus volt rá hatással.
Világnézete miatt 1948 után nehezen talált állást. Betanított munkás, majd akkordbeíró lett a Csepel Vas- és Fémművekben. Kettős életet élt: a napi munka után verseket írt, olvasott, képezte magát. 1955-ben jelentek meg első versei az Új Hangban és a Magyar Csillagban. Az 1956-os forradalom idején egy illegális lap szerkesztésében vett részt, de a szerencsének köszönhetően a megtorlást elkerülte.

1959-ben megjelent első önálló verseskönyve, a Paradicsommadár, ettől kezdve irodalmi tevékenységéből élt. Az 1962 és 1972 közötti évtized költészete kialakulásának ideje, ekkoriban került közeli barátságba Csoóri Sándorral, Hernádi Gyulával, Gyurkó Lászlóval és másokkal.

Az 1962-ben megjelent második kötete, az Égigérő föld már jól mutatta azt, amit a költő az ősi és a modern szintéziskísérletének nevezett.

Ennek összefoglalója volt az 1970-ben napvilágra került első válogatott kötete, A bálványok neve. Tornai költészete Csanádi Imre szerint „szinte brutális erejű, szuggesztív”. Az 1970-es évektől folyamatosan jelentek meg szépirodalmi és esszékötetei, valamint műfordításai. 1984-ben adták ki egyik legolvasottabb művét, a Vadmeggy című vallomásos esszéket szerelemről, házasságról.
A Csoóri Sándor vezette népi ellenzéki csoporttal együtt részt vett a különféle aláírási akciókban, egyik alapítója volt a rendszerváltás meghatározó pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak. 1992-ben a Magyar Írószövetség elnökének választották, melynek három évig volt vezetője. 1998-ban két könyve jelent meg: a Minden, ami virágzik (költemények), és A kiűzetés modern formái (esszék), melyekért Arany János-díjjal jutalmazták.
A legutóbbi évekig folyamatosan jelentek meg vers- és esszékötetei, műfordításai.

A Csillaganyám, csillagapám címmel kiadott összegyűjtött verseinek 2011-ben megjelent negyedik kötete után minden évben újabb kötettel lepte meg a költészet szerelmeseit. 2012-ben A semmi ellen, 2013-ban az Éjfél, 2014-ben a Hirdetve törvényt, 2015-ben a Vízesések robaja, 2016-ban a Világtojásban, 2017-ben az Ó, kettős ember, 2018-ban pedig a Sár lesz a gyémánt című könyve jelent meg a Gondolat Kiadónál.
2019-ben az akkor 91 éves költő, író, esszéista és műfordító, Tornai József új verseskötettel jelentkezett, amely Magyarul virágzó fa címmel az Ünnepi Könyvhéten látott napvilágot a Gondolat Kiadó gondozásában. Tornai József 2012-től volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben lett a nemzet művésze. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

(forrás: kulter.hu)