Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt a nemzet művésze, Tornai József

Hírek

Elhunyt a nemzet művésze, Tornai József

92 éves korában elhunyt Tornai József író, költő. A Nemzet Művésze címet elnyerő Kossuth-díjas alkotót péntek éjjel Budapesten érte a halál. A Magyar Művészeti Akadémia az elhunytat saját halottjának tekinti.

Méltatásuk szerint Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának” jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgálta. Életművét az igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

Képtalálat a következőre: „tornai józsef

Tornai József Dunaharasztiban született 1927. október 9-én. Tágabb családja révén ismerkedett meg gyerekkorában a kisalföldi paraszti világgal. Középiskolai tanulmányait Budán végezte, tanárai közé tartozott Gyergyai Albert is. Ekkor került közelebb a magyar irodalomhoz, valamint itt barátkozott össze Juhász Ferenccel.
Az 1947 és 1961 közötti években alakította ki a katolicizmustól elforduló, panteizmusnak nevezhető szemléletét, Kant, Spinoza, Spencer, a brahmanizmus és a buddhizmus volt rá hatással.
Világnézete miatt 1948 után nehezen talált állást. Betanított munkás, majd akkordbeíró lett a Csepel Vas- és Fémművekben. Kettős életet élt: a napi munka után verseket írt, olvasott, képezte magát. 1955-ben jelentek meg első versei az Új Hangban és a Magyar Csillagban. Az 1956-os forradalom idején egy illegális lap szerkesztésében vett részt, de a szerencsének köszönhetően a megtorlást elkerülte.

Képtalálat a következőre: „tornai józsef

1959-ben megjelent első önálló verseskönyve, a Paradicsommadár, ettől kezdve irodalmi tevékenységéből élt. Az 1962 és 1972 közötti évtized költészete kialakulásának ideje, ekkoriban került közeli barátságba Csoóri Sándorral, Hernádi Gyulával, Gyurkó Lászlóval és másokkal.

Az 1962-ben megjelent második kötete, az Égigérő föld már jól mutatta azt, amit a költő az ősi és a modern szintéziskísérletének nevezett.

Ennek összefoglalója volt az 1970-ben napvilágra került első válogatott kötete, A bálványok neve. Tornai költészete Csanádi Imre szerint „szinte brutális erejű, szuggesztív”. Az 1970-es évektől folyamatosan jelentek meg szépirodalmi és esszékötetei, valamint műfordításai. 1984-ben adták ki egyik legolvasottabb művét, a Vadmeggy című vallomásos esszéket szerelemről, házasságról.
A Csoóri Sándor vezette népi ellenzéki csoporttal együtt részt vett a különféle aláírási akciókban, egyik alapítója volt a rendszerváltás meghatározó pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak. 1992-ben a Magyar Írószövetség elnökének választották, melynek három évig volt vezetője. 1998-ban két könyve jelent meg: a Minden, ami virágzik (költemények), és A kiűzetés modern formái (esszék), melyekért Arany János-díjjal jutalmazták.
A legutóbbi évekig folyamatosan jelentek meg vers- és esszékötetei, műfordításai.

Képtalálat a következőre: „tornai józsef

A Csillaganyám, csillagapám címmel kiadott összegyűjtött verseinek 2011-ben megjelent negyedik kötete után minden évben újabb kötettel lepte meg a költészet szerelmeseit. 2012-ben A semmi ellen, 2013-ban az Éjfél, 2014-ben a Hirdetve törvényt, 2015-ben a Vízesések robaja, 2016-ban a Világtojásban, 2017-ben az Ó, kettős ember, 2018-ban pedig a Sár lesz a gyémánt című könyve jelent meg a Gondolat Kiadónál.
2019-ben az akkor 91 éves költő, író, esszéista és műfordító, Tornai József új verseskötettel jelentkezett, amely Magyarul virágzó fa címmel az Ünnepi Könyvhéten látott napvilágot a Gondolat Kiadó gondozásában. Tornai József 2012-től volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben lett a nemzet művésze. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

(forrás: kulter.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top