Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt a nagy versmondó

Hírek

Elhunyt a nagy versmondó

Életének 91. évében pénteken elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Radnóti Színház nyugalmazott igazgatója. A versmondás műfajának egyik kiválósága ment el.

A színház honlapján így emlékeznek az 1925-ben született színészről: „búcsúzunk Emil bácsitól, akinek hórihorgas alakja, okos szeme, kedves mosolya kitörölhetetlenül él bennünk tovább.” Azt írták, Keres Emil utolsó szerepe Schnitzler Anatol és a nők című darabjában az öreg, hűséges inas, Franz volt; a játékában megbújó óvó szeretet, lényeglátó bölcsesség, „mely őt magát is jellemezte, nagyon fog nekünk hiányozni.”

1951-ben és 1963-ban Jászai Mari-díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal, 1974-ben érdemes, 1985-ben kiváló művész címmel tüntették ki.

Főbb színpadi szerepei: Horatio (Shakespeare: Hamlet), Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Josef K. (Kafka: A per), Szűcs úr (Szakonyi: Adáshiba). A többi között az alábbi filmekben szerepelt: Húsz óra, Az aranykesztyű lovagjai, Próféta voltál, szívem, Szemüvegesek, Hekus lettem, Kojak Budapesten, A hecc, Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

A Népszabadság nekrológja

Kilencvenegy évesen meghalt Keres Emi Kossuth- és Jászai-díjas színművész. Volt a szolnoki Szigligeti Színház, a Thália Színház és a Radnóti Színpad igazgatója, több mint harminc éve nyugdíjba vonult, és keveset játszott azóta, mégsem felejtette el senki, aki egyszer is hallotta eltéveszthetetlen orgánumát.

A Hazám-díj tavalyi átadóján. A versmondás egyik legnagyobb alakja volt
A Hazám-díj tavalyi átadóján. A versmondás egyik legnagyobb alakja volt
Teknős Miklós / Népszabadság

 

Tavaly a Hazám-díj átvételekor a nagy József Attila-verset mondta el, és megint egyszer bebizonyította, hogy a versmondás egyik legnagyobb alakja volt a magyar színjátszásban.

Kedvezett neki, hogy a XX. század második felében nem a nagy szavalat, hanem az értelemre figyelő nyugodt és világos versmondás lett a divat, nagyon sok pluszt tudott adni az elmondott darabhoz.

Hogy milyen jó színész volt, tulajdonképpen egészen idős korában derült ki, nagyszerű alakítást nyújtott Rohonyi Gábor 2007-es Konyec – Az utolsó csekk a pohárban című filmjében, amelyben Földi Terivel alkotta nyugdíjas párjuk benzinkutak kirablásával próbálja megszerezni a pénzt a rezsi befizetéséhez.

Keserűség és humor, kiállás és esetlenség: nagyszerűen csinálta!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top