Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elhunyt a nagy versmondó

Életének 91. évében pénteken elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Radnóti Színház nyugalmazott igazgatója. A versmondás műfajának egyik kiválósága ment el.

A színház honlapján így emlékeznek az 1925-ben született színészről: “búcsúzunk Emil bácsitól, akinek hórihorgas alakja, okos szeme, kedves mosolya kitörölhetetlenül él bennünk tovább.” Azt írták, Keres Emil utolsó szerepe Schnitzler Anatol és a nők című darabjában az öreg, hűséges inas, Franz volt; a játékában megbújó óvó szeretet, lényeglátó bölcsesség, “mely őt magát is jellemezte, nagyon fog nekünk hiányozni.”

1951-ben és 1963-ban Jászai Mari-díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal, 1974-ben érdemes, 1985-ben kiváló művész címmel tüntették ki.

Főbb színpadi szerepei: Horatio (Shakespeare: Hamlet), Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Josef K. (Kafka: A per), Szűcs úr (Szakonyi: Adáshiba). A többi között az alábbi filmekben szerepelt: Húsz óra, Az aranykesztyű lovagjai, Próféta voltál, szívem, Szemüvegesek, Hekus lettem, Kojak Budapesten, A hecc, Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

A Népszabadság nekrológja

Kilencvenegy évesen meghalt Keres Emi Kossuth- és Jászai-díjas színművész. Volt a szolnoki Szigligeti Színház, a Thália Színház és a Radnóti Színpad igazgatója, több mint harminc éve nyugdíjba vonult, és keveset játszott azóta, mégsem felejtette el senki, aki egyszer is hallotta eltéveszthetetlen orgánumát.

A Hazám-díj tavalyi átadóján. A versmondás egyik legnagyobb alakja volt
A Hazám-díj tavalyi átadóján. A versmondás egyik legnagyobb alakja volt
Teknős Miklós / Népszabadság

 

Tavaly a Hazám-díj átvételekor a nagy József Attila-verset mondta el, és megint egyszer bebizonyította, hogy a versmondás egyik legnagyobb alakja volt a magyar színjátszásban.

Kedvezett neki, hogy a XX. század második felében nem a nagy szavalat, hanem az értelemre figyelő nyugodt és világos versmondás lett a divat, nagyon sok pluszt tudott adni az elmondott darabhoz.

Hogy milyen jó színész volt, tulajdonképpen egészen idős korában derült ki, nagyszerű alakítást nyújtott Rohonyi Gábor 2007-es Konyec – Az utolsó csekk a pohárban című filmjében, amelyben Földi Terivel alkotta nyugdíjas párjuk benzinkutak kirablásával próbálja megszerezni a pénzt a rezsi befizetéséhez.

Keserűség és humor, kiállás és esetlenség: nagyszerűen csinálta!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top