Elhunyt a költő, Géher István

72 éves korában elhunyt Géher István költő, műfordító, esszéista, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudomány kandidátusa, a Műfordítók Egyesületének elnöke. William Shakespeare munkásságának legnagyobb hírű magyar kutatója volt.

Géher István 1940-ben született. 1963-ban szerzett magyar-angol szakos bölcsészdiplomát az ELTE BTK-n, 1963-65 között középiskolai tanár, majd az Európa Könyvkiadó szerkesztője. 1968-72 között a Szolnoki Színház dramaturgja, 1972-től az ELTE BTK Angol Tanszékének, később Angol-amerikai Intézetének oktatója. 1985-től egyetemi adjunktus, 1992-től kezdve egyetemi docens, majd végül az Anglisztika Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.

William Shakespeare munkásságának legnagyobb hírű magyar kutatója, nemzetközi szinten elismert irodalomtörténész. Tudományos pályája mellett költői és műfordítói munkássága is jelentős, jelen pillanatban a Műfordítók Egyesületének elnöke. Pályája során számos kötete jelent meg, több irodalmi díj, többek között az Év Könyve Jutalom és a Soros Alapítvány Alkotói Díjának kitüntetettje. 2008-ban Déry Tibor-díjjal és József Attila-díjjal tüntették ki.

Géher István professzor 2006-ban hivatalosan nyugdíjba vonult, azonban továbbra is a kar oktatója maradt, professor emeritusként is számos szemináriumot vezetett, köztük már-már legendásnak számító, közel negyven éve futó műfordítás szemináriumát, illetve a reneszánsz angol irodalom doktori program vezetőjeként is működött. Minden munkájában elsősorban tanárnak tartotta magát, számos magyar fiatal kortárs költő, például Varró Dániel, Lázár Júlia, Szabó T. Anna vagy Mesterházi Mónika az ő tanítványaként tett szert ismertségre, illetve haláláig is igyekezett felkutatni és támogatni az ELTE-n és másutt a jövő költő- és műfordító nemzedékét.

Kötetei:
Mondom: szerencséd (versek) Szépirodalmi, Budapest, 1981; Mi van, Catullus? (versek) Szépirodalmi, Budapest, 1984; Anakreóni dalok (versek) Liget, Budapest, 1996; Hol az a látvány? (összegyűjtött és új versek versek) Liget, Budapest, 1997; Új folyam (versek,1997-1998) Liget, Budapest, 1998; Esztendők éve (versek,1998-2002) Liget, Budapest, 2002; Polgár Istók (versek,2002-2007) Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008

2010-ben a Literán Zelki János készített vele interjút. Utolsó nyilvános szereplése a Műfordítók Egyesülete (MEGY) dobogókői szakmai hétvégéjén volt, ahol Marton Éva készített vele interjút a Literának. A – feltehetően utolsó – beszélgetés hamarosan olvasható oldalukon.

Olvashatnak róla még a Liget oldalán és a KIA-n, ajánljuk verseit az Irodalmi Jelenben és hangfelvételen.

Nem minden múlandó című versciklusának utolsó két darabjával, az önmagához és a sorsához szóló versekkel búcsúzunk tőle.

Géher István: Nem minden múlandó (részlet)

11. ad se ipsum

volt – nincs. volt, ami nincs? múltja kimúlt. múlik időd. letűnt,
megroggyant, lekopott mind, aki élt (széptanilag) – kihalt,
kidőlt … nézheted ám, hogy hova lett ihleted és erőd.
mégis írsz. ahogy, úgy! míg belehalsz: írod, akárkinek.

vénhedt, furcsa fazon. nem divatos már. de ha színre lép,
mégsem unja magát: ővele lesz telve a nagyterem –
(egy-két régi barát ismeri még …) ennyi elég neki
elhitetni hogy itt van, fiatal lelke van – és kitart.

meddig? (szép-e a vég?) tudni lehet, hogy nekem is lejár
a vadász kora, mert elfut a vad. hűlt nyoma: falkaszag –
farkasfog bekerít, rám vicsorít … nincs kegyelem, ha majd
kihullott fogaim végül is elvétik az őz nyakát.

12. ad suum sortem

mindegy, mért vagyok itt? mért viselem holtom a vállamon?
bár rajtam nehezül percre a perc, én adom át neki
minden reggelemet. megtelik és rám örökűl a nap.
(„non omnis moriar”) – élek, amíg életem elvisel.

*

A tanítványok nevében Szlukovényi Katalin búcsúzik Géher Istvántól.

Szlukovényi Katalin: Örökmécs

In memoriam Géher István

Az épp kihúnyt élet körül riadtan
összebújva, a tábortűz helyett,
mitől nem kapjuk többé, önmagunkban,
egymásban tartjuk a fényt, meleget.

(forrás: litera)