Barion Pixel
Connect with us

Csukás István a Magyar Írószövetség örökös tagja lett

Hírek

Csukás István a Magyar Írószövetség örökös tagja lett

Csukás István Kossuth- és Prima Primissima díjas költő, meseíró, a Süsü, a Nagy Ho-Ho-Ho horgász, a Gombóc Artúr és a Pom Pom megalkotója a hosszúhétvégén két díjban is részesül: a Magyar Írószövetség örökös tagsági címében és a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért járó Szép Ernő jutalomban.

Ez egy nagyon szép díj, mégpedig két okból is szép díj a számomra. Az egyik, hogy ezt a szakma adja, tehát a kollégák adják. A kollégáktól kapni azt jelenti, hogy a szakmám miatt, tehát valószínűleg a tehetségem és a működésem miatt kapom. Éppen ezért nagyon örülök. A másik ok pedig, hogy az élmények elsorolhatatlanul hosszúak – mondta Csukás István.

Mikor feljöttem Budapestre, nagyon korán bekerültem az épületbe, befogadtak minket. Az ember tartozott valahová – ez nagyon jó érzés. Nem biztos, hogy olyan szerencsés helyzet volt, amikor az utcán megkérdezték az embertől, hogy mi a foglalkozása, nehéz volt kimondani azt, hogy költő. A személyi igazolványomban sohasem szerepelt az, hogy költő, mert vagy az volt beírva, hogy szerkesztő, vagy az, hogy irodalmi tag. Úgy gondoltam, hogy létező dolog a költőség – hiszen én is az vagyok -, de ez nem egy kenyérkereső foglalkozás – emlékezett vissza a Kossuth- és Prima Primissima díjas költő, meseíró.

18 éves koromban nem is gondoltam arra, hogy valaha örökös tag legyek. De ez is elkövetkezett, és nagyon boldog vagyok érte – mondta Csukás István, aki pénteken kapja meg a Magyar Írószövetség örökös tagsági címét, szombaton pedig a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért járó Szép Ernő jutalomban részesül.

Ez túlmutat azon, hogy az ember ilyen-olyan sikeres vagy kevésbé sikeres színdarabokat írt a gyerekeknek, ez azt jelzi, hogy én valamit a gyerekirodalomban összefoglalóan is csináltam, és a gyerekek érdeklődését – a mítoszok megteremtésével – a színpad vagy a színház felé sikerült fordítanom. Természetesen ennek is nagyon örülök – tette hozzá.

Azt szoktam mondani, hogy én a gyerekirodalomnak nagyon sokat köszönhetek. A derűmön és a vidámságomon kívül azt is köszönhetem, hogy nagy merészen bejártam az egyes műfajokat. Mindent csináltam a gyerekoperáig bezárólag: írtam gyerekverset, gyerekprózát, írtam bábfilmet, rajzfilmet, gyurmafilmet, játékfilmet, hangjátékot.

A végére hagytam a színpadi műveket: az Ágacska volt az első színdarabom. Nagyon szép dolog, hogy a Játékszínben vehetem át a díjat, mert ott volt annak idején a bemutató. Nagyon megszerettem a műfajt: élő dolog együtt lélegezni a közönséggel – fogalmazott Csukás István.

Forrás: http://inforadio.hu/hir/kultura/csukas-istvan-duplan-orul-767821

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kulka János lett a Nemzet Színésze

    By

    Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ma a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg...

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

To Top