-
Az utolsó szerep: Tegyi Tibor halála
2021.07.20.A Veszprém megyei versmondás ügye nagy veszteséget szenvedett: Tegyi Tibor számtalan tanítványát készítette fel és kísérte versmondó versenyekre, gyermekeit Kornélt és Nórát is jól ismerjük a Regösök húrján… versenyekről. Előadás közben halt...
-
Ismeretlen versek Pablo Nerudától
2021.07.20.Pablo Neruda irodalmi Nobel-díjas chilei költő húsz, eddig ismeretlen versére bukkantak kéziratai között. A Pablo Neruda Alapítvány közlése szerint a költő kéziratainak katalogizálása során akadtak a művekre, melyek valódiságát szakértők vizsgálták meg....
-
Kicsinyke kortárs költészet
2021.07.20.Fiatal szerzőké volt a főszerep a Vörösmarty téri nagyszínpad programján. Előbb két többkötetes alkotó mutatkozhatott be új oldaláról, majd három olyan költő következett, akik az idei könyvhét az első, amelyen immáron kötettel...
-
Ady és Hobo
2021.07.20.A föltámadás szomorúsága címmel Ady Endre verseiből és Fekete-Kovács Kornél zenéivel készített lemezt Hobo (Földes László). Arról is beszélt, hogy a Hobo és Bandájával a közeljövőben többször koncertezik a 30 éve megjelent...
-
Átkelés Budapesten
2021.07.20.A Térey János új kötete után Átkelés Budapesten címre keresztelt zenés irodalmi esten a Libri magyar újdonságaiból ismerkedhettünk meg egy jó nagy csokorral. Ez az igazán szórakoztató bepillantás pedig így, a Könyvét...
-
Könyv, bor és jazz
2021.07.20.A 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok idei balatonfüredi rendezvénysorozata nem véletlenül kapta a Könyv – Bor – Jazz Fesztivál címet. A programokat úgy állították össze, hogy az idelátogatók egész napos, változatos...
-
Baranyi Ferenc 60 éves pályája
2021.07.20.Jubileumi Baranyi Ferenc-versválogatással, regényekkel, új verseskötetekkel és egy olasz mártírokról szóló monográfiával készül a Hungarovox Kiadó a csütörtökön kezdődő 85. Ünnepi Könyvhétre. Baranyi Ferenc költői pályafutása 60 éves. A kiadó tájékoztatása szerint...
-
Idén is lesz Tokaji Írótábor
2021.07.20.Nagy jövő mögöttünk – elhallgatva és elfelejtve – ezzel a mottóval rendezik meg idén a Tokaji Írótábort. A hazai és határon túli írók, költők, irodalmárok augusztus 13. és 15. között találkoznak a...
-
Az olasz versei
2021.07.20.Nemrégiben jelent meg az Európa Kiadónál az 1975. évi irodalmi Nobel-díj kitüntetettjének, Eugenio Montale (1896-1981), a XX. század egyik legnagyobb hatású olasz költőjének verseiből összeállított kötet, lakonikusan Eugenio Montale versei címmel. Ő...
-
Mennie kell a színháznak
2021.07.20.L. Simon László azt mondta, nincs veszélyben a Nemzeti Táncszínház működése azért, mert 2016-ra ki kell költözniük az épületből, hogy helyet adjanak Orbán Viktor irodáinak. Az Index szerint a sajtóból értesült a...