Az építészmérnök Latinovits

Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született a városligeti Gundel sörkertje felett. Később volt diák, asztalos, hídmunkás, anyagátvevő, kőművestanuló, gépkönyvelő, egyetemi hallgató, építészmérnök és színész. A Műegyetemen született rajzaiból, vázlataiból rendeztek kiállítást a HAP Galériában.

Meglepő-e vagy sem, hogy egy színész mérnöknek indult, majd meggondolva magát mégsem ember lett belőle, hanem színész, nem tudom. Mindenesetre több minden kiérezhető a kiállításmeggnyitóra szép számmal megjelent egykori egyetemi csoporttársai és egykori kollégái – ahogy mondják, pályatársai – figyelméből, beszélgetéseiből, mozdulataiból.

A mérnöki karokat nem megtapasztalt barátok rácsodálkozása a rajzaira: jé, ilyet is tudott! Nagyon jó rajzok, ügyes volt! – elárul egy kedves, megértő távolságtartást, hogy szép dolog az építészet, de milyen jó hogy színésszé vált, és közénk tartozik, komolyabb és érzékenyebb dolgokkal foglalkozott. De mégis van egy kis irigység, hogy a megkopott fényképeken túl valami más, valami nehezen megérthető, számukra rejtve maradt, de mégis látható dolog is hordozza azt az érzékenységet, ami benne megvolt.

És ottvannak a volt csoporttársak vagy csak egyszerűen az érdeklődő építészek, akik bejárták az építészek nyílegyenes pályáját a tervgyáraktól a magáncégekig, akik büszkék az ismert színészre, akivel közösek – vagy közösek lehettek volna – az egyetemi élményeik, mégis bennük van, hogy hát mégsem lett komoly ember belőle, hiszen nem építész lett, nem mérnök, hanem csak egy színész. Pedig milyen sokra vihette volna! És ugyanakkor kihallatszik az irigység is, hogy neki megadatott, hogy ne egy derékszögű vonalzóval és malterral mutassa meg azt az érzékenységet, ami benne megvolt. Hogy sokra vitte.

Izgalmas dolog egy kiteljesedett szakmai élet, majd derékbatört és legendává nőtt élet alternatíváit boncolgatni, találgatni, hogy Latinovits Zoltán vajon építészként hová jutott volna, elérte volna azokat a magasságokat, amelyet színészként megtapasztalt. Tudott volna annyit adni, amennyit színészként adott akkor, amikor színpadon volt és ma, amikor már csak archív színházi felvételekről nézhetjük, hallhatjuk, és filmszerepeiben láthatjuk.

A már minimum 30-40 éves felvételek helyett Latonovits olyan intim világát ismerhetjük meg, ha betérünk a Margit körúti HAP galériába, amelyekről közel 60 éves rajzok, skiccek, tervlapok beszélnek. A feltáruló mérnöki és művészi kreativitáson túl a biztos és jó kézzel készített vázlatok mellett azon is elgondolkozhat a nézelődő – ahogy a kiállításajánlóban a gyűjtést végző Winkler Barnabás is elgondolkozott -: „Latinovits Zoltán színészóriás építésztehetségét tárjuk ma Önök elé, születésének nyolcvanadik, halálának harmincötödik évfordulóján. Reméljük, a kiállításunk címében szereplő mondat: „végzettsége okleveles építészmérnök” ezentúl azt a gondolatot is felébreszti Önökben, hogy egyedülálló színész pályája érdekében egy jelentős építész életet hagyott kiteljesedés nélkül maga mögött… „ -, hogy valóban egy beteljesületlen építészkarrier kezdetét láthatja, vagy egy érthetően elhagyott szakma kezdeti próbálkozásait.

A galériából kilépve a Margit körút piszkos zaja gyorsan lefutattja az egyszeri városlakó szeme előtt , hogy valójában mit is adott az építészet az elmúlt 50 évben. Mi az, amire azt monhatja, hogy ez valóban revelatív élmény, katartikus pillanat. Köszönöm neked építészet! Köszönöm neked építész! És akkor rájön, hogy jól döntött: színészként tudta adni azt, ami benne szunnyadt.