A Holokauszt és Radnóti Miklós halálának 80. évében
a Magyar Versmondók Egyesülete,
a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társasággal
folytatott hosszú évtizedes együttműködés nyomán
2024-ben újra megrendezi a Radnóti-biennálét, azon belül a győztesek versenyét,
a XXVIII. RADNÓTI MIKLÓS
VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT
a Radnóti-díjak (felnőtt vers- és prózamondók),
valamint a Radnóti-diplomák (középiskolások),
mint az ország legjobb versmondói cím elnyeréséért.
A versenyt a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének, a Radnóti-verseny korábbi szervezőjének, a 2023-ban elhunyt Popper Ferenc emlékének is ajánljuk.
A győztesek versenyére a magyarság legjobb versmondói kapnak meghívást, illetve jelentkezhetnek: kizárólag a 2022. január 1. és a 2024. október 20. közötti országos és határon túli magyar nyelvű vers- és prózamondó versenyek legjobb helyezést elért előadóinak – I-II-III. helyezett – részvételét, jelentkezését várjuk.
A versenyen hivatásos előadóművészek, Radnóti-díjjal korábban már elismert, valamint 16 év alatti versmondók nem vehetnek részt.
A verseny időpontja: 2024. november 9-10.
Helyszín: Győri Nemzeti Színház
A Radnóti Biennálé 2024. november 7-én veszi kezdetét, Jávori Ferenc Fegya és Lutter Imre Béke, borzalom című Radnóti-verskoncertjével, a Győri Nemzeti Színházban. Az előadás ősbemutató.
A jelentkezési lap online kitölthető a www.vers.hu oldalon, a Versenyek linken.
A jelentkezéseket 2024. október 20-ig tudjuk fogadni.
A versenyen való részvételre kizárólag meghívás útján, vagy annak hiányában a megjelölt időszakban valamely országos versmondó versenyen történt dobogós helyezést elért versenyzők nevezése révén van mód.
Meghívás esetén is szükséges a nevezési lap beküldése, meghívás nélküli jelentkezés esetén a verseny és az elért helyezés igazolása, amely az oklevél fotójával, és a verseny linkjének megjelölésével történik. A szervezők a jelentkezéseket egyenként ellenőrzik, és akkor válik érvényessé, ha a jelentkező visszaigazolást kap róla.
Az előadóknak 3 művel kell készülnie: kötelezően egy Radnóti-verset, prózát, műfordítást, avagy a Holokausztról szóló magyar verset, valamint a teljes magyar irodalomból két verset jelölhetnek meg repertoárként, amelyek közül az egyik klasszikus, a másik élő költő alkotása kell, hogy legyen.
A rendező szervek igény alapján biztosítják a szállást és az étkezést. Az útiköltség, valamint a 6000 Ft részvételi díj a jelentkezőt terheli. Szállást, kérésre, a tervek szerint a Széchenyi Egyetem felújított kollégiumában tudunk biztosítani szombat éjjelre 2-3 ágyas szobákban (2 ágyas elhelyezés esetén az ár 7500 Ft/fő/éj, három ágyas elhelyezés esetén 5000 Ft/fő/éj + idegenforgalmi adó). A szombat esti vacsorát a szervezők biztosítják, míg az ebéd 3000 Ft/fő/ebéd áron vehető igénybe szombaton és vasárnap is. (A költségeket a küldő szervezet/intézmény átvállalhatja.) A program részeként a versenyzők közösen ellátogatnak Abdára, a Radnóti-szobor megkoszorúzására, a költő kivégzésének helyszínére. Kísérőket, érdeklődőket szívesen látunk, a beérkezett jelentkezések függvényében. A nem versenyző látogatóknak minden önköltséges.
A zsűrit Radnóti-díjas művészek alkotják, rendezők, előadóművészek, költők. A versenyen a felnőtt kategóriában a kétévente odaítélt Radnóti-díjból és az ifjúsági kategóriában odaítélt Radnóti-diplomából is egy vagy két díj kerül átadásra. A Radnóti Biennálé keretében a tervek szerint a szervezők átadják a költőknek és a közművelődési szakembereknek, művészeknek járó Radnóti-díjat is.
Ezen hivatalos felhívás elsődleges forrása a www.vers.hu oldal. A verseny partnere a Győri Nemzeti Színház.
Budapest, 2024. szeptember