Barion Pixel
Connect with us

A VERS NAPJA A VERSSZÍNHÁZZAL

Először ünnepelte közösen a Költészet Napját 2009-ben a Magyar Versmondók Egyesülete és az Első Magyar Versszínház Budapesten a Fészek Klubban. Népszerű művészekkel, ingyenes programmal várták a közönséget a Versmondók. József Attila négy különböző hangján szólaltak meg a Versszínház művészei, Körtvélyesi Zsolt, Kálloy-Molnár Péter, Galkó Balázs és Rékai Nándor, a kortársszerzőket pedig nem hivatásos versmondók állították színpadra a költészetnapi esten, ahol felavatták az idei Verskultúra Lovagját, és több díjat átadtak.

Az ünnepi közgyűlést követően a Megatánc népszerű zenekara, a Talamba ütőegyüttes lépett színpadra. Fellépett Huzella Péter, Kinizsi Ottó, Lutter Imre, Körtvélyesi Zsolt, Kálloy-Molnár Péter, Galkó Balázs és Rékai Nándor, Turczi István József Attila díjas költő, irodalmi alelnök Szennik Éva kommunikációs alelnökkel rögtönzött József Attila-játékra invitálta a közönséget. Az esten Kiss László, az egyesület elnöke átadta az idei Ki viszi át a szerelmet díjat, amelyet Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész és Wiegmann Alfréd, a Versszínház művészeti vezetője kapott. Versgondnok kitüntetésben részesült Czinczkyné Fejes Mónika, a Kondor Béla Közösségi Ház munkatársa, a versmondó mozgalom szervezéséért. A Verskultúra Lovagja kitüntető címet idén a Rubophen ersíró Verseny megszervezéséért és a verskultúra támogatásáért a Hídvégi-Vernyik Projektház és a Zentiva HU Kft. vehette át. Az esten átadták a Magiszter Versmondó címeket, amelyet a legeredményesebb, hivatásszerűen verset mondó amatőr előadóművészeknek ítél oda a Magyar Versmondók Egyesülete. A Verskultúra Lovagja díjat tavaly Dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke, az Első Magyar Versszínház fővédnöke. kapta. A költészetnapi résztvevőket fogadás várta. Az estről a Duna Televízió sugárzott részleteket a Kikötő című kulturális műsorban.

 

To Top