Barion Pixel
Connect with us

A vers az, ami összeköt

Hírek

A vers az, ami összeköt

A közelgő magyar költészet napjára hangoltak a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, kedden. Az érdeklődők József Attilát ismerhették meg, egészen egyedi aspektusból – generációk találkozásával fűszerezve.

A Szépen Szólva Irodalmi Kör előadására gyűltek össze a költészet iránt érdeklődők kedden. A magyar költészet napját ugyan pénteken, április 11-én ünnepeljük, József Attila születésnapján, de a művelődési házban már most a költészet lágy dallamai lengnek be mindent.

kolpteszet_napja_voke_140408ml_1.jpg

A költészet pedig kortalan, nemtelen, mindenkit megérint, aki lelke mélyére tekint. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a keddi, VOKE-beli József Attila emlékműsor, amit egy kisfiú nyitott meg – természetesen József Attila szavait idézve.

kolpteszet_napja_voke_140408ml_6.jpgAz irodalmi kör tagjai őt követve dallamban s prózában is éltették a XX. század egyik legnagyobb alkotóját, akinek az élet nem adott sok évet, s gondtalan hétköznapokat. A rendhagyó irodalomórán ritkán hallott és kevésbé ismert versek hangoztak el, s olyan különleges életrajzi adatokkal is szolgált az irodalmi program, amelyet kevesen tudnak a költőről.

József Attila 1905. április 11-én született, s nehézségekkel teli életet élve 1937. december 3-án döntött úgy, elhagyja az élők világát. A magyar költészet napját az ő tiszteletére, 1964 óta ünnepeljük április 11-én.

(forrás: MiNap, szerző: K. J.,
fotó: Mocsári L)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top