Barion Pixel
Connect with us

A Spanyolnátha pozitívan

Hírek

A Spanyolnátha pozitívan

Folytatódik a Pozitív Miskolc elnevezésű civil kezdeményezésű rendezvénysorozat, ami a város értékeit hivatott bemutatni a lakosoknak. Kedden a jövőre tízéves Spanyolnátha művészeti folyóirat tartott zenés-felolvasó estet a Grizzly Music Pubban.

„TízEst” címen tartott művészeti estet a Spanyolnátha folyóirat jövőre esedékes évfordulójuk után elnevezve. Vass Nórától, a lap PR-vezetőjétől megtudtuk, hogy a Pozitív Miskolc-kezdeményezéshez kapcsolódó esemény a jövő évi jubileumi programsorozat egyik előrendezvénye is egyben – amellett, hogy bemutatja a város költészeti értékeit.

pozitiv_miskolc_spanyolnatha_131217_kcs_003_v2_vass_nora.jpg

A név sem véletlen, ugyanis 2014-ben, a 10. születésnap megünneplésére „Tízeset” címmel tízalkalmas kiállítás-sorozat zajlik majd le januártól júniusig a Herman Ottó Múzeumban és a Miskolci Galériában.

A kedd délutáni rendezvényen a vendégek mind a Spanyolnátha tehetséggondozó tevékenységéhez kapcsolódtak valamilyen módon. A folyóiratban megjelent költeményeket a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola, valamint a Szemere Bertalan Szakközépiskola diákjai olvasták fel, a szünetekben pedig a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzszaxofon tanszakos növendékei, illetve Péli Katalin és Lénárt György zenéltek.

pozitiv_miskolc_spanyolnatha_131217_kcs_008_v2.jpg

Papp Melinda, a Szemere Bertalan Szakközépiskola diákja Molnár Krisztina Rita Lepke a bádog kannában című művét olvasta fel. Elmondta, hogy bár kijelölték a feladatra, és a prózát sem ő választotta ki, de ettől függetlenül örül, hogy így alakult, mert szereti a költészetet.

A Pozitív Miskolc-sorozat december 22-ig várja különböző programokkal azokat az érdeklődőket, akik kíváncsiak Miskolc értékeire. Bemutatkoznak a karitatív szervezetek, a város azon kiemelkedő, példamutató életű személyei, akik inspirálhatják a fiatalokat, illetve a Miskolci Egyetem karai is a „Város egyeteme a városban” című sorozaton belül.

(szerző: K. Cs.,
forrás: minap.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top