Barion Pixel
Connect with us

A Nemzeti VERSeny állandó zsűritagjai 2018-ban

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete művészei, szakemberei:

 

Bakos-Kiss Gábor
színművész, rendező:

A Nemzeti Színház társulatának és a Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja. 1981-ben született Nyíregyházán. Elvégezte a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Játszik és rendez is, a Nemzeti mellett a Váci Dunakanyar Színházban és az Első Magyar Versszínházban. 2014-ben jelent meg a Bíbor parázson című dupla korongos Radnóti emlékalbum, amelynek egyik főszereplője, ezt követően 2018-ban három újabb hangoskönyv jelent meg a közreműködésével, a Spanyolnátha folyóirat gondozásában. A Csokonai Nemzeti Színház Nívódíja mellett elnyerte a Máthé Erzsi ösztöndíjat, és magáénak tudhatja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetést is. A versmondásban középiskolás kora óta jeleskedik, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál első évében kapta Kaleidoszkóp-díját. Számos főszerepet tudhat magáénak mind a prózai, mind a zenés színház műfajában. Gyakorta zsűrizik és tanítja is a színészetet, egyebek mellett a Neszmélyi Vershajón, a Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett Latinovits Színész Műhelyben.

 

Kiss László
rendező:

A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, Csokonai-, Bessenyei György- és Radnóti-díjas művésztanár, a Magyar Kultúra Lovagja. 1947-ben született Budapesten. 1973-ban szerzett népművelés-könyvtáros szakképesítést, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karát, később államigazgatási szakvizsgát tett. Alapítója a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek. Korábban a kultuszminisztérium vezető főtanácsosa, illetve a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa volt. Jelenleg egyebek mellett a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a színészkirály életművét bemutató és ápoló tanulmányok, versenyek és konferenciák gondozója, szervezője. Számos kiadvány, hangoskönyv és módszertani útmutató írója, szerkesztője, lektora, a Versművészeti Táborok alapítója.

Lutter Imre
előadóművész, producer:

Radnóti- és Wlassics Gyula-díjas előadóművész, drámapedagógus és médiaszakember, többek között a Miskolci Egyetem jogi karán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett. A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál igazgatója és a Költők Világkongresszusa magyarországi felügyelő bizottsági tagja. Radnóti-díját a költő özvegyével, Gyarmati Fannival együtt kapta. A TV2 száguldó riportereként lett ismert, több kötete, antológiája jelent meg, 2014-ben két dupla korongos hangoskönyv Radnóti Miklós és kortárs költők tollából, illetve egy a Holokauszt Emlékév alkalmából, 2017-ben Ócska keringő című versszínházi előadásának hanganyaga a Kávészünet zenekarral közös feldolgozásban Amerikában debütált, ezt követően 2018-ban három újabb hangoskönyv jelent meg a közreműködésével, a Spanyolnátha folyóirat gondozásában. Nem egy alkalommal turnézott saját előadóestjeivel az Egyesült Államokban és Kanadában. Több mint 30 saját gyártású televíziós műsor, dokumentumfilm és klip megálmodója, megalkotója. 2018-ban a Magyar Kultúra Lovagjává avatták.

Nagy-Kálózy Eszter
színművész:

Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában. 1986-tól 1988-ig a Madách Színház tagja, 1988 és 1990 között a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze volt. 1990 és 1993 között a Radnóti Színházban lépett fel, majd 1996-ig a Művész Színházban és a Thália Színházban szerepelt. 1997 óta a Kelemen László színkör tagja. 2000-től két éven át az Új Színház tagja volt, 2003 után pedig a Veszprémi Petőfi Színházban szerepelt. 2013-tól a Nemzeti Színház művésze. Mindig közel állt hozzá a költészet, és fontos számára a versmondás. 2017-ben munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el.

Szabó László
kommunikációs szakember:

1970-ben született, Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán és az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. 1999 és 2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) helyettes államtitkára volt. 2007 márciusától a Magyar Televízió Közalapítvány, majd 2009 júliusától a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán és a Budapesti Gazdasági Főiskolán adjunktus, tanár, emellett üzletember volt. 2011 januárjától a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tanácsadója, 2011 márciusától kommunikációs igazgatója volt. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság titkára és a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője.

 

To Top