Connect with us

A Nemzeti VERSeny 1. fordulójának továbbjutói 2016-ban

A 2016. évi Nemzeti VERSeny zsűrije által az 1. fordulón továbbjuttatott versenyzők versvideói. A középdöntőbe bejutott versenyzők a következő fordulóban versklipet kell, hogy készítsenek. A zsűri tagjai: Bakos-Kiss Gábor, Kiss László, Lutter Imre, Nagy-Kálózy Eszter, Szabó László. A VERSenyről részletes információk: a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon, és a facebook Nemzeti VERSeny oldalán. A VERSeny meghirdetői: a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház.

Véget ért a közönségszavazás, a Nemzeti VERSeny első fordulójából – a szakmai zsűri által továbbjuttatott előadók mellett – az alábbi versenyzők jutottak a középdöntőbe (a számok nem a megtekintést, hanem a pozitív szavazatokat jelölik). Gratulálunk, és sikeres felkészülést kívánunk a középdöntő versklipjéhez!

1. Kopa Dorottya – 236
2. Gera Mária Magdolna – 137
3. Fejes Blanka  – 133
4. Kuncz László- 130
5. Molnár Andrea – 87
6. Kókai Laura – 83
7. Naño Nimród – 82
8. Szabó Bence – 80
9. Nagy Barbara – 78
10. Gál László – 69

(A feltöltött videók sorrendjét rendszerprogram generálta, véletlenszerűen.)

A ZSŰRI ÁLTAL KÖZÉPDÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK:

Csiha Marianna

Jobák Márta

Kerekes Adrienn

Tatár Barbara

Tverdota Hanna Zsófia

Szalay Ágnes

Gyulai Zsuzsanna

Ványik Mónika

Kiss Viktória

Sára Balázs

Szintén Krisztina

Léb Eszter

Rezessy Júlia Sára

Szendrei Gábor

Benyovszky Péter

Ortan Vivienne

Szabó Regina

Tapia-Soto Cristina

Bánki Benjámin

Németh Zsolt

Melecsky Kristóf

Tóth Benedek Ernő

Szakcsi Ákos

Molnár Gyuláné

Strich Lászlóné

Fodor Zsófia

Görbiczné Győri Gabriella

Fodor Zsuzsanna

Pamper Zsolt

Kiss Sándor

Fórizs Nóra

Vincze Kinga

Horváth Péter

Majoros Mirtill

Dr. Farkas Gyula

Bak Ádám

Cselóczki Boglárka

Simon Tamás Ferenc

Rutka Gergő

Oszvald Balázs

Tóth Flóra

Napsugár Anna

Tóth Balázs

Szügyi Piroska

Réti Dániel László

Fábián Nikoletta

Kovács Fruzsina

Szentirmai Edit

Háromszéki Bence

Teremi Sára

Schmutzer Noémi Hanna

Gula Zoltán István

Gerse Letícia

Gáspár András

Kató Hajnalka

Nagy Bálint

Ujvári Bors Benedek

Pásztor Alíz

Tóth Melitta

Mach Igor

Kopa Marcell

Lehoczky Imre

Angyal Dávid Zsolt

Gyárfás Hanna

Gál Zoltán Csaba

Fábry István

Hevesi Emília

Józsa Irén

Kovács Anna

Csegöldi Lászlóné

Gál Laura

Kiss Boglárka Emma

Borsó Ákos

Büki Boglárka

Rácz Vivien Zsuzsa

Orbán József

Kálló Attila

Vajda Noa Pálma

Bede Anett

Molnár Anna

Horváth Csenge

Deutsch Olivér

Bukovszky Orsolya

Mikita Dorka Júlia

Ster Erika

Pál Péter

Barna László

Tóth Zsófia

Jozifek Zsófia

Fehér Laura

Antal Kinga Kincső

Dupák Fanni

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top