Barion Pixel
Connect with us

A kicsik vers- versenye

Hírek

A kicsik vers- versenye

A hagyományoknak megfelelően idén is a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános rendezett térségi versmondó versenyt a környékbeli alsó tagozatosok részére. Ezúttal 35 gyerkőc mutatta meg versmondó tehetségét az intézményben.

A rendezvényre meghívást kaptak mindazok a gyerekek, akik az általános iskolájukban zajló versenyen első, vagy második helyezést értek el. Ők izgatottan érkeztek meg a Lisztbe, és érdeklődve néztek körbe, hogy kivel mérik majd össze versmondó tudásukat. Természetesen nem csak a fiatalok, hanem kísérőik – tehát szüleik, nagyszüleik, testvéreik – is izgultak értük.

Megérintette őket a vers szépsége

A versek műfaja is roppant változatos volt, hiszen a klasszikus művektől, egészen a fiatal kortárs költők műveiig minden megjelent.

Megérintette őket a vers szépsége

„Egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek és akkor is legkevésbé verseket, ezért nagyon fontosnak tartjuk a vers megszerettetését és nagyon jó volt a mi iskolai fordulónkon látni, hogy mennyire megérintette a gyerekeket a versek szépsége” – mondta el Rostás Istvánné, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola pedagógusa és az alsós munkaközösség vezetője.

Megérintette őket a vers szépsége

Kovács Anna a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolába jár, ő K. László Szilvia művét, a Zebracsikót szavalta el a közönségnek és a zsűrinek. „Azért választottam ezt a verset, mert nagyon tetszik. Többet is meghallgattunk, de ez tetszett meg leginkább. Egy olyan zebráról szól a történet, aki levetette a csíkjait, és össze-vissza elszórta, aztán reggel mindenhol kereste és már a nyelve lógott mire mindet megtalálta” – mesélt a műről Anna.

Megérintette őket a vers szépsége

35 kisgyerek, két kategóriában versenyzett egymással. Az 1-2., illetve a 3-4. osztályos diákokat 5-5 tagú zsűri hallgatta meg, akik között nevelési tanácsadó, rádiós szakember, költő, tanárnő és óvónő is helyet kapott . A szempontrendszerükben szerepelt a versválasztás, a tisztabeszéd és, hogy mennyire tudja beleélni magát az adott költeménybe. Ők döntöttek tehát arról, hogy mely tanulók jussanak tovább a megyei döntőre, amelyet – a hagyományoknak megfelelően – idén is Szentesen rendeznek meg, április 25-én.

Megérintette őket a vers szépsége

Eredmények:

1-2. osztályos korcsoport

I. helyezett: KOVÁCS KÁLA – Németh László G. és Ált. Isk.                                        
II. helyezett:  HORVÁTH VERONIKA – Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk.                   
III. helyezett: MÉSZÁROS BERTALAN  – Szent I. Ált. Iskola                                                          
IV. helyezett: ANGYAL CSANÁD – Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk.                        
MIKOLA ESZTER –  Szent I. Ált. Iskola                                                                      
V. helyezett: KÖRTVÉLYESSY LŐRINC – Szőnyi Benjámin Ref. Ált. Isk.                                GÁLFI REBEKA – Varga Tamás Ált. Iskola                                                          
VI. helyezett: KISS GERGŐ – Szent József Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

3-4. osztályos korcsoport

I. helyezett: KOKOVAI ZITA –  Németh László G. és Ált. Iskola                                                  
II. helyezett: SZAPPANOS NÓRA – Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk.                                                
III. helyezett: RÁCZ KRISTÓF – Szent I. Ált. Iskola                                                                                            
IV. helyezett: GUGCSÓ MIRTILL – Hmvhelyi Klauzál G. Ált. Isk. Gregus Máté Tagintézménye – Székkutas                      
DIENES NOÉMI – Németh László G. és Ált. Iskola                                                  
BOZÓ PETRA – Szent I. Ált. Iskola                                                                                    
KOVÁCS NÓRA – Szent József Kertvárosi Kat. Ált. Isk.                                          
HARCSÁS DORINA – Szent József Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

 

(forrás: promenad.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

To Top