A három király mítosza

Jöttek, láttak, ajándékoztak. Ez minden, amit azokról az idegenekről tudunk, akik eljöttek Betlehembe, hogy megnézzék a gyermek Jézust. De valóban királyok voltak? Tényleg hárman voltak, és tevén érkeztek?

A jelenet azóta beépült a köztudatba: a turbánt, koronát és díszes öltözéket viselő három király méltóságteljes bevonulása az őket követő szolgákkal és tevékkel. Ez a kép ismétlődik minden könyvben és filmen, de a Szentírásban erről nem esik szó. Az evangéliumokban nincs utalás arra, hogy királyok lettek volna, vagy hárman lettek volna, vagy hogy Jézus születése után 12 nappal tevéikkel megjelentek volna a jászolnál. “Legendák akkor keletkeznek, amikor az emberek érdeklődni kezdenek a történelmi események iránt. Ki akarják tölteni az űrt” – állítja Christopher Bellitto, a New Jersey-i Kean Egyetem professzora.

Csak Máté evangéliumában olvashatunk a napkeletről érkezett mágusokról, akik egy csillagot követve jutottak el Betlehembe. Az eredeti görög szöveg magoi-ként (latinul magi) említi őket, amelyből a mágia szó is származik. Elterjedt vélekedés szerint csillagászok vagy valamilyen perzsa papi kaszt tagjai voltak. A bibliakutatók és történészek azonban sokkal fontosabbnak tartják, hogy nem zsidók voltak. “Máté azt akarta kifejezni, hogy Jézus születése nem csak a zsidók, hanem az egész világ számára jelentőséggel bír” – véli Marcus Borg, az Oregoni Állami Egyetem vallás- és kultúrtörténésze.

Krisztus születésének időpontját egyébként sem könnyű meghatározni. Még az i. sz. 6. század elején is Diocletianus császár trónra lépésének időpontjától számították az éveket (korábban pedig Róma legendás alapításától). Dionysius Exiguus római apát volt az, aki elsőként javasolta, hogy ne egy pogány császár uralkodásának kezdetét, hanem a kereszténység számára legfontosabb eseményt, vagyis Jézus születését vegyék a kiindulópontnak. Ezt a dátumot azonban senki nem ismerte. Az apát a Biblia és korábbi egyházatyák munkái alapján végül is oda lyukadt ki, hogy Krisztus Augustus császár uralkodásának 28. évében született. Ez lett a “Kr. u. 1.” év. További részletek a pontos időpontról.

A napkeleti bölcsek egy olyan álmot kaptak, hogy ne térjenek vissza a gyilkos szándékú Heródes királyhoz, így “egy másik úton” mentek vissza országukba. Átvitt értelemben ez azt jelentheti, hogy az átélt élmény megváltoztatta őket. Máté nem ír arról, hogy áttértek volna a keresztény hitre, a legenda azonban úgy tartja, hogy Szent Tamás keresztelte meg őket, és Örményországban haltak meg i.sz. 55-ben.

A napkeleti bölcsek első művészi ábrázolására egy 2. századi római katakombában bukkantak, de írásban csak Tertullianus kertesztény író tesz róluk említést a 3. század elején, aki “majdnem királyoknak” nevezi őket. Királyi mivoltukat erősítheti Ézsaiás próféta és a Zsoltárok könyvének néhány mondata, mivel az általános vélekedés szerint az Ószövetség már előre megjósolta Jézus születését. A próféciák arany és tömjén ajándékokról beszélnek, amelyeket a napkeleti bölcsek is magukkal hoztak. A harmadik ajándékot, a mirrhát temetéseknél használták, így az sokak szerint Jézus halálát és feltámadását jelképezi.

A bölcsek számát Tertullianus kortársa, Origenész alexandriai teológus határozta meg háromban, valószínűleg a három ajándék alapján. Később a három bölcset a három emberi faj – sémiták, indoeurópaiak és afrikaiak -képviselőiként ábrázolták. A három név – Gáspár, Menyhért és Boldizsár – először egy 6. századi latin nyelvű írásban bukkant fel, eredetük azonban ismeretlen. Amikor a bölcsek ereklyéi – amiket I. Constantinus anyja talált meg Jeruzsálemben – 1164-ben a kölni dómba kerültek, már szentként tisztelték őket, és tiszteletükre ünnepségeket tartottak. Furcsa módon azonban Marco Polo útleírásában is találkozunk a bölcsekkel, akiknek sírját a híres utazó az 1270-es években Teheránban látogatta meg.

Ma a római katolikus hívők és néhány protestáns is január 6-án, Vízkereszt napján emlékezik a napkeleti bölcsekre. Az ortodox keresztények egy napon – a naptáraktól függően vagy december 25-én vagy január 7-én – ünneplik Jézus születését és a három királyokat.

Érdekesség lehet, hogy a kínai keresztények döntő többsége úgy gondolja, hogy a bölcsek napkeletről, azaz egyenesen Kínából érkeztek Betlehembe. Szerintük a tiszteletreméltó férfiakat Liu Sang, a Han-dinasztia vezető csillagásza vitte Izraelbe, aki a kínai nyelvben “királyi csillagnak” nevezett égitest felfedezése után döntött az utazás mellett. Sokak szerint ezután két évre nyomtalanul eltűnt az udvarból, amikor a Selyemúton követték a csillagot nyugat felé.