Barion Pixel
Connect with us

Hegedűs D. Géza pódiumi estje

Hírek

Hegedűs D. Géza pódiumi estje

Most nem a 70-es évek olasz slágereivel andalítja a közönséget, miként tette majd’ egy évtizeddel ezelőtt a Pécsi Nyári Színház, majd a PNSZ színpadán. Hegedűs D. Géza ezúttal francia és magyar sanzonokkal, s költészetünk remekeivel varázsolja el a nézőket a Pécsi Harmadik Színházban.

Ihletett sorok és ihletett muzsika – zongoraszó és lelkünkig hatoló szavak ereje: ezt ígéri a Kossuth-díjasok a Pécsi Harmadik Színházért sorozat most következő pódiumestje, Hegedűs D. Géza “piros alma álom” című verses-zenés összeállítása. Költészetünk nagyjainak szépséges versei – a színész értő tolmácsolásában – az ember életének, érzelmeinek megannyi árnyalatát fogalmazzák meg. Ez ötvöződik Hidvégi Nóra zongorajátékának köszönhetően a szavakon túli tartalmakat közvetítő muzsikával. Így hát aki ott lesz október 28-án este a Pécsi Harmadik Színházban, egy érzelemdús, gondolatgazdag, lélekemelő program részese lehet.

Miként Hegedűs D. Gézától megtudtuk, a műsorban klasszikus költőink, többek között József Attila, Nagy László és Weöres Sándor versei, valamint francia sanzonok, hazai és főként francia megzenésített versek hangzanak el, egyebek mellett Juhász Gyula és Jean Cocteau költeményei nyomán.

A Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, akit a közönség a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is választott, hétfő esti pódiumműsorának teljes bevételét a Pécsi Harmadik Színháznak ajánlotta fel. E sorozathoz Eszenyi Enikő és Cserhalmi György is csatlakozik még ebben az évadban.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top