Barion Pixel
Connect with us

Ünnepi Könyvhét

Hírek

Ünnepi Könyvhét

1929 óta szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, 2012-ben immár 83. alkalommal. A központi helyszín a budapesti Vörösmarty tér és a térbe torkolló utcák. Idén június 7- 11. között várják az olvasás kedvelőit.

Bár számos gazdasági, könyvszakmai tényező “szétzilálhatta” volna a könyvünnepet, ez nem történt meg – emelte ki Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus a 83. Ünnepi Könyvhét eseményeiről tartott tájékoztatón, amelyen a seregszemle újdonságairól is beszélt.

Mint mondta, ha valamennyi könyvheti újdonságot meg akarjuk vásárolni, akkor 909 ezer forintot kell fizetnünk, ez csökkenést mutat a tavalyi 1,2 millió forinthoz képest. Csökkent a könyvek átlagára is, 2838 forintról 2746 forintra. A kritikus a rendezvénysorozat egyik legjelentősebb művének a Magvető Kiadónál megjelent, Édes hazám – kortárs közéleti versek című versantológiát tartotta, amelyben hazafias, a politikai költészet versei kaptak helyet Bárány Tibor válogatásában. “Az első helyen Csoóri Sándor, a másodikon Gergely Ágnes szerepel. Nem sok olyan antológiánk van, amelyben ők ketten egymás mellett szerepelhetnek” – jegyezte meg a kritikus. Tarján Tamás a kínálatból kiemelte Temesi Ferenc Bartók című nagyszabású regényét, valamint Darvasi László Vándorló sírok című novelláskötetét – ez utóbbit az egyik legjobb kötetnek nevezte. Tarján Tamás szerint az idei kínálatban számos “nevetésre ingerlő” kiadvány kapott helyet, figyelemre méltó például a Syllabux Kiadónál megjelent, A Velemi Névtelen versei és levelesládája című kötet, Györei Zsolt gyűjtése vagy Sipos Ferenc a Noran Librónál megjelent, Nevében él a nemzet című műve.

A kritikus hiányolta, hogy a könyvhét nem reflektált Ottlik Géza, Örkény István, Thurzó Gábor, Várkonyi Zoltán, Hegedűs Géza centenáriumára sem, szerinte ezen szerzők megérdemelték volna műveik újrakiadását. Hozzátette: bár a magyar drámairodalom virágzik, méltatlanul kevés drámakötet jelent meg. Nagyregénnyel jelentkezett Jókai Anna, az Éhes élet című kötet a Széphalom Könyvműhelynél látott napvilágot. A kritikus megemlítette továbbá Toót-Holló Tamás Üsse kő című könyvét, amely a Napkút Kiadónál jelent meg Szondi György fényképeivel illusztrálva, illetve a Kis reccs című könyvet Horváth Viktortól, valamint Ferdinandy György Pók a víz alatt című kötetét. A verskínálat “magaslati levegőt áraszt, de nem hódít meg csúcsokat” – fogalmazott a kritikus, ugyanakkor kiemelte a többi közt Zalán Tibor Fáradt kadenciák, Juhász Ferenc A pegazus istállói, Turcsány Péter Tisztítótűz fényében, valamint Kiss Judit Ágnes Koncentrikus korok című verseskötetét. Tarján Tamás szerint a magyar “középpróza” és a magyar irodalomtörténeti munkák emelkednek ki a mezőnyből, ez utóbbiak közül kitért például az Ady Endréről szóló munkákra, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum által közzétett, Móricz Zsigmond 1926-29 között írt naplójára, Lackfi János Csak úszóknak! című kötetére. Mint fogalmazott, az ünnepi könyvhét egyik legreprezentatívabb könyve Veres András Kosztolányi Ady-komplexuma című könyve, amely a Balassi Kiadónál jelent meg.

Az Ünnepi Könyvhét didkálásainak teljes programját megtalálják a vers.hu oldalon a Rendezvénynaptárban, napokra és órákra bontva.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top