Barion Pixel
Connect with us

Folytatódik a színházi vezetők cseréje

Hírek

Folytatódik a színházi vezetők cseréje

Közös irányítás alatt, de önálló arculattal működik Bereményi Géza és Kálomista Gábor irányítása alatt 2012. január 1-től a budapesti Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad. Folytatódik a politikai átrendezés a színházvezetők körében. Az MTI hírét közöljük, amelyben a politikai háttérről ezúttal sem esik szó.

Mint a közös szervezetbe került két intézmény új vezetői keddi bemutatkozó sajtótájékoztatójukon elmondták, Bereményi Géza író-rendező ügyvezető igazgatóként fogja össze a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad működését, elsősorban a művészeti irányításra koncentrálva. Kálomista Gábor producer feladata menedzserigazgatóként a színház működési feltételeinek biztosítása lesz, Herczeg Tamás operatív igazgatóként a napi működésért felel, míg a gazdasági igazgató posztjára Csécs Tamás kerül. Litkai Gergely humorista a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetését látja el januártól.

Bereményi Géza felidézte: korábban már több teátrum igazgatói posztjára pályázott sikertelenül, de kilenc évig a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként is dolgozott. Mint a Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó emlékeztetett, íróként, drámaíróként, film-, színház- és operarendezőként egyaránt számos tapasztalatot szerzett, és jó ismerője a vidéki színházaknak is, ami nagyban segíteni fogja munkáját a Thália élén.

Az új vezetők hangsúlyozták: a két intézmény szervezetileg egyesül, de önálló arculatukat megőrzik majd. Bereményi Géza elmondása szerint a Thália műsorstruktúrájában nem várhatók alapvető változások: háromnegyed részben vidéki és határon túli magyar társulatok előadásait kívánják elhozni a budapesti közönségnek.

A Thália azonban sajátos profillal fog rendelkezni – közölte az új ügyvezető: az évi három-négy saját produkció mellett megrendelőként is fel fog lépni, elsősorban a Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó, klasszikus darabok feldolgozására ösztönözve vidéki színházakat, és azokkal az iskoláskorú közönséget megcélozva.

Kálomista Gábor a köztelevízióval kialakítandó együttműködésről szólt. Beszámolója szerint vissza kívánják állítani a rendszeres színházi közvetítéseket, bizonyos előadásokból emellett televíziós adaptációk készülnének. Ez a műfaj népszerűsítésén túl alkalmat adna az elsősorban színpadon aktív színészek közismertebbé tételére is – emelte ki az menedzserigazgató.

Litkai Gergely a Mikroszkóp Színpad jövőjéről szólva elmondta: nem stand-up színházat szeretne, hanem a magyar kabaré hagyományait ápolni és megújítani, másrészt ismert színpadi szerzőket, független társulatokat – akár Pintér Béla társulatát, a TÁP Színházat vagy a Nézőművészeti Kft-t – megnyerni az együttműködésnek.

A művészeti vezető hozzátette, szeretné elérni, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió is a Mikroszkóp Színpadon rögzítse kabaréfelvételeit.

Litkai Gergely szót ejtett egy szezonvégi, nemzetközi humorfesztivál tervéről is, amely a Mikroszkóp mellett a Thália és a Dumaszínház tereit is kihasználva közép-európai, angolszász és magyar humoristák angol nyelvű produkcióit vonultatná fel. Kérdésre válaszolva elmondta: a Mikroszkóp Színpadnak nem lesz saját társulata a jövőben.

A két intézményt 2012. január 1-től öt évig vezető Bereményi Géza és Kálomista Gábor bejelentette, hogy pályázatukat rövidesen az interneten is közzéteszik.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top