Barion Pixel
Connect with us

Szobrot kapott Dsida Jenő

Hírek

Szobrot kapott Dsida Jenő

Dsida Jenő Szatmárnémetiben született erdélyi magyar költőnek Magyarországon elsőként Kaposváron állítottak szobrot. A bronzból készült mellszobrot – Balvin Nándor kaposvári művésztanár alkotását – a költő születésének 114. évfordulóján, kedden avatták fel a Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban.

“Dsida Jenő a magyar nemzeti összetartozás szimbóluma” – hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a költőről szólva. Dsida számomra azért is fontos, mert ő valóban keresztény gondolkodó, keresztény költő volt, aki mélységes Krisztus-hitéből nézte a világot, és ennek az erejével tudta elviselni azokat a szenvedéseket, amelyeket a sors rámért – fogalmazott a politikus.

Jókai Anna Kossuth- és Magyar Örökség-díjas író az 1907. május 17-én született a költő életútját méltatva kiemelte: Dsida nagyon jól tudta, hogy egyszerre vagyunk gyötrődő, magánytól félő, sok esetben árulással küszködő emberek és egyszerre vagyunk egy a hazának a fiai.

Dsida Jenőnek több verseskötete és egy, az Erdélyi Lapok által 1933-ban szervezett római szentévi zarándoklatról beszámoló útikönyve jelent meg. Egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár). A szívbetegségben szenvedő költő egy meghűlést követően hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, 31 éves korában, 1938. június 7-én halt meg. Utolsó verseskötete Angyalok citeráján címmel már a halála után jelent meg.

Dsida Jenő mellszobra két kor- és pályatársa, az ugyancsak erdélyi magyar Reményik Sándor költő és Wass Albert író mellett kapott helyett az egykori kultuszminiszterről elnevezett kaposvári kollégium szoborparkjában, ahol a névadó Klebelsberg Kunó szobra is áll.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top