Barion Pixel
Connect with us

Nagy-Kálózy Eszter és Babits találkozása

Hírek

Nagy-Kálózy Eszter és Babits találkozása

Alapos meglepetésben volt része Nagy-Kálózy Eszternek, aki tévéműsorban szembesült férje, Rudolf Péter hozzá írt versével, amit Karácsonyra szánt neki. A Sorok között Lutter Imrével című irodalmi talkshowban a Kossuth-díjas színművésznek Lutter Imre olvasta fel férje sok évvel ezelőtt hozzá intézett sorait, aki hirtelen nem is tudta, hogy melyik költőtől idéz a versmondó műsorvezető.

Hogy hogyan reagált Nagy-Kálózy Eszter, az persze kiderül az ATV-n január 4-én, szombat este 22:50-kor kezdődő műsorban, ám nem ez az egyetlen különös helyzet, amelyről szó esik.

Kiderült ugyanis, hogy a művész nemcsak lélekben, de fizikailag is szemtől-szemben állt Babits Mihállyal és Ady Endrével! A különleges találkozás egy új dimenziót nyitott Nagy-Kálózy Eszter életében, arról nem is beszélve, hogy az egyik legmeghatározóbb írás számára Babits Örökségem című verse, amely még gyermekkorában vált fontossá. Azért is, mert Babits – aki korának legbefolyásosabb költője volt, s aki eredeti nyelven olvasta végig csaknem az egész európai irodalmat – családi háttere és öröksége is nagyban hasonlít az övére: a bíró apa és a pedagógus anya mind a költő, mind a színész alkotói pályáján azt mutatja, hogy a családi környezet a lélek finomságára és a tehetség kibontakozására is nagy hatással van.

Nagy-Kálózy Eszter beszél munkájáról, a közelmúltban hozott szakmai döntéseiről, a Nemzeti Színházból a Centrál Színházba történt igazolásáról, és arról is, hogy amikor dolgozik, nagyon koncentrál, de a család és a lelki nyugalom az első a számára.

Stílusában és tartalmában is rendhagyó tévéműsornak számít a Sorok között Lutter Imrével, amelyben a Radnóti-díjas előadóművész ismert barátaival beszélget arról, hogyan változtatta meg az életüket egy vers, és hogy mit gondolnak a világról. A szórakoztató irodalmi talkshowban eddig nem ismert titkaikról vallanak a sztárvendégek. Szerelmek, barátság, hit, közélet, hétköznapi játszmák, küzdelmek, érzelmek és egyéni tragédiák kerülnek fókuszba, s az adott verseket versfilmként is bemutatja, előadja a versmondó művész, műsorvezető. A sorozatban láthattuk már Molnár Ferenc Caramel énekes, dalszerzőt, Kovács András Péter stand-up comedys humoristát, Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságírót, Puskás Peti színész énekest és Várkonyi Attila lemezlovast, vagyis DJ Dominique-ot. Nagy-Kálózy Eszter színművész mellett Bánki Beni slam poetry előadó, Pindroch Csaba színművész, Jakupcsek Gabriella műsorvezető, Szirmai Gergely YouTuber, filmkritikus, Törőcsik Franciska színművész, valamint Katus Attila és Szentgyörgyi Romeo, a Pécsi Sasok aerobic világbajnokai is a műsor vendégei lesznek, akikről Lutter Imre YouTube videócsatornáján exkluzív, a műsorban nem közölt tartalmakat is közzé tesz. A műsor támogatója és szakmai partnere: a Magyar Versmondók Egyesülete.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top