Barion Pixel
Connect with us

Százhúsz millióért kelt el Poe első kötete

Hírek

Százhúsz millióért kelt el Poe első kötete

Százhúszmillió forintnyi összegért, azaz pontosan 662.500 dollárét kelt el Edgar Allan Poe első kötetének ma már ritkaságnak számító példánya, amely a Christie’s aukciósház New York-i árverésén pénteken cserélt gazdát.

A Tamerlane és más költemények című kötet Bostonban a fiatal író saját kiadásában jelent meg 1827-ben. Alig 40-50 példányt nyomtattak belőle, ebből bő 180 év múltán már csak egy tucat maradt fenn. A borítón még Poe neve sem szerepel.

A verseskötet árát a Christie’s előzetesen 500-700 ezer dollár (89-125 millió forint) körüli összegre becsülte.

Az árverésre bocsátott példányt megviselte az idő, bekoszolódott és molyrágta. Mindezek ellenére a gyűjtők számára óriási értéket képvisel – ezt a könyv korábbi birtokosa, William Self egykori televíziós mogul is hangsúlyozta.

A kötetben szereplő művek közül kiemelkedik a Tamerlane című vers. A 403 soros költemény egy halálos ágyán fekvő keleti uralkodóról szól, aki az egész életén végigvonuló, hódító csaták helyett csak azt bánja, hogy elvesztette élete szerelmét. A versben már felismerhetők Poe későbbi stílusjegyei.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top