Barion Pixel
Connect with us

A költészet első folyója

Hírek

A költészet első folyója

Hivatalosan is megkapta A költészet folyója kitüntető címet a 160 kilométer hosszan kanyargó észak-kínai Csiho (Qihe), mivel költőgenerációkat ihletett meg, sok száz vers központi témája.

A névadó ünnepségen a kínai költészet intézetének elnöke idézett fel azokból az alkotásokból, amelyek érdemessé tették a folyót a címre és azt a környezetet, amelyet az egykori szerzők megörökítettek. Csang Tung-vu arra hivatkozott, hogy Kína legrégibb versgyűjteményében, az Énekek könyvében a 305 versből 39 ábrázolja azt a tájat, amelyet a Csiho keresztülszel.

Úgy tudni, maga Konfuciusz, a nagy kínai gondolkodó, filozófus is azok között volt, akik részt vettek a Nyugati Csou-dinasztia, valamint a Tavasz és ősz korszak (Kr. e. 770-Kr. e. 475) költeményeinek válogatásában, az Énekek könyvének összeállításában. A Tang-dinasztia költeményeinek fennmaradt kötetében negyven vers szól a Csihóról. A legnagyobb kínai költők közé tartozó Li Paj, Tu Fu és Szu Si több mint ezer versben örökítette meg a szépségét.

Fotó: english.cri.cn

Fotó: english.cri.cn

A folyó az északi Sanhszi tartományban ered és végigfolyik a közép-kínai Honan tartomány hegyvidékein. A térség kulturális örökségének lenyomatául Hopi város egy 3 kilométer hosszú szabadtéri galériát épített a folyó mentén és több mint 1500, a folyóhoz kapcsolódó vers szövegét állította ki.

(forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top