Életének 57. évében váratlanul elhunyt Stork Csaba díszlet- és látványtervező. Az Aglaja, a Szomorú vasárnap és a Látogatás díszlettervezőjét Budapesten, május 6-án érte a halál. Hollywoodi produkciókban éppúgy dolgozott, mint tévéjátékok díszletén.
Stork Csaba dolgozott a részben Magyarországon forgatott Underworld-ön és Hellboy 2-őn, valamint az év eleje óta a jelenleg Budapesten forgó Die Hard – Drágább, mint az életed című szuperprodukcióban is közreműködött. Legutolsó munkái közé tartozott az HBO Terápia című, most készülő sorozatának díszlete. 2010-ben a legjobb látványtervező kategóriájában jelölte az Osztrák Filmakadémia az akkor alapított Osztrák Filmdíjra a Látogatás című filmért. Lánya, Stork Natasa színművész.
Az Aglaja, a Szomorú vasárnap és a Látogatás díszlettervezőjét Budapesten, május 6-án érte a halál. Deák Krisztina búcsúztatja.
Kedves Csaba!
Biztos jót nevetsz rajtam, ha most látod a kínlódásomat, hogy felkérésre megpróbálok nekrológot írni rólad. Rólad, akihez nem is illik a halál. Akárhány éves is voltál halálod napján, te örökre kamasz maradtál, érdeklődő és bizonytalan, fantazmagóriákkal és tervekkel tele. Ahogy Illés Gyuri bácsi mondta, az általa nagyra tartott tehetséges és kétségekkel teli filmesekre: kíváló művész. E két szónak igaz és mély jelentése szerint. Pedig úgy tudom, hogy nem kaptál ilyen kitüntetést. Látod, mégiscsak nagy ereje van a halálnak, mert ilyet az ember nem mond a kollégájáról, ha az él. Látom, ahogy nevetsz ezen, szerényen és jó ízléssel visszautasítva a nagy szavakat.
Egy biztos, mikor rád találtam, az “Aglaja” előkészítése során, úgy képzeltem, hogy megtaláltam azt a díszlettervezőt, akit Romvári Jóskával való közös munkák után kerestem. Akiről azt hittem, hogy már nem létezik, eltűnt a magyar film egy korszakával együtt, aminek a végét, nekem még volt szerencsém elkapni. Te még tudtad ennek a mozinak minden trükkjét. Bámultam, ahogy képes voltál egy díszletet létrehozni több országban, különböző, egymásra még csak nem is emlékeztető helyszíneken, úgy, hogy a részletek olyan tökéletesek voltak, hogy a vágóasztalon már én is elfelejtettem, hogy a Kabaré külsejét egy romániai kaszinó előtt és a belsőket Budapesten egy lerobbant gyerekkórházban forgattuk. Nagy képi fantáziád és képességed volt meglátni a lényegeset. Filozofikusan gondolkodtál filmről, életről. Képes voltál újra és újra átgondolni, elkészíteni, elvetni és újra gondolni egy díszletet, ha nem találtuk meg benne a lényegest, azt, amit a jelenet megkívánt.
Konstancában, a lerobbant, de képileg oly gyönyörő hadikikőtőben voltunk először együtt terepszemlén. A filmben minden pontosan úgy van már, ahogy ott és akkor elterveztük. Aztán egy konstancai forgatáson találtuk ki együtt azt is, hogy hogyan fogjuk minden észérv dacára, mégis Berlinben forgatni a film végső jelenetét. Ott eszeltük ki egy whisky mellett, katasztrofálisan zuhogó esős forgatás után, hogy a film vége jelenetének helikopteres beállításait, hogyan vesszük fel itthon a külvárosban és hogyan fog az kapcsolodni a berlini Alexanderplatzhoz. Emlékszel, a whiskyben porrá törted a dugót.
Azt is tudom, hogy hol találkoztunk utoljára. Közös munkánk, az “Aglaja” első vetítésén. Te is akkor láttad először a filmet. A végén rád néztem: na, így képzelted? Hiszen persze, hogy nagyon érdekelt, mit gondolsz. Elégedettséged jeléül bólintottál, de mivel nincs végzetesebb hiba egy filmesnek, mint az elbizakodottság, megbeszéltük, hogy találkozunk és végiggondoljuk, mit lehetne jobban és mit kellett volna másképp. Mégis csak elbizakodottak voltunk, mert azt hittük, hogy az időnk végtelen. És nem beszéltük meg.
Kedves Csaba, mikor Szakács Györgyi jelmeztervezőt, régi barátomat, közös munkatársunkat felhívtam és elmondtam neki, hogy azt hallottam, Stork Csaba meghalt, Györgyi azt mondta, ez csak pletyka lehet, semmi más.
Mit mondhatnék? Minden szó közhely és minden közhely mélységesen igaz.
Mindannyiunkat biztonságérzetünkben rendített meg a halálod híre.
Deák Krisztina
(forrás: film.hu)
