Barion Pixel
Connect with us

25 éves lett a Parnasszus

Hírek

25 éves lett a Parnasszus

A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát a Parnasszus költészeti folyóirat. Szeptember 30-án este Demeter Szilárd író, filozófus, a PIM főigazgatója és Turczi István Prima Primissima díjas költő, író, a lap főszerkesztője nyitja meg a rendezvényt, amin a Magyar Versmondók Egyesülete által felkért neves színészek, előadóművészek tolmácsolják a folyóiratban közölt kortárs szerzők műveit. Az estet Lutter Imre rendezi és moderálja.


A Parnasszus a magyar irodalmi élet meghatározó lapja, amit 1995-ben alapított Turczi István, József Attila- és Prima Primissima díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke. A folyóirat feladatának tartja a magyar költészet szolgálatát, az ifjú tehetségek felkutatását és a már befutott szerzők segítését, publikációs lehetőséghez juttatását egyaránt.

A negyedévente megjelenő, élő lapszám bemutatókkal jelentkező minőségi újságban az elmúlt negyedszázad során a hazai irodalmi élet meghatározó költői, írói és legkiválóbb tehetségei publikálták verseiket, amiket elsőként közölt a Parnasszus. Irodalomtörténeti tanulmányok, esszék, interjúk és kötetbemutatók kaptak helyet a lap hasábjain, miközben a kiadó komoly értékmentésbe és tehetséggondozásba is kezdett. Az ezredfordulót követő években megindult a Parnasszus Könyvek három könyvsorozata: az Új vizeken a fiatal, pályakezdő költők köteteinek sorozata, a Magaslesben kritika-, esszé- és tanulmánykötetek jelennek meg fiatal szerzőktől, illetve fiatal szerzőkről, az Átjáró pedig versfordítás köteteknek ad otthont. Ehhez járult a már befutott, ismert költők műveit megjelentető P’Art Könyvek széria. Az elmúlt félévben kezdte meg működését a Parnasszus Vers-dal Akadémia, amely a dalköltészet kurzusain várja az érdeklődőket, emellett a kreatív írás és a vers- és prózaírás fejlesztésére is rendszeresen tartanak szemináriumokat.

A szeptember 30-án, este 6-kor kezdődő ingyenes előadáson fellép Németh Kristóf, R. Kárpáti Péter, Szabó Erika és Végh Péter színművész, Takács Bence előadóművész, Baranyi Lia versmondó és Pál Péter színészhallgató. Zenél Gerendás Péter, a Kávészünet zenekar, Kaczander Nóra, valamint a Molnár György és Nemcsók Nóra duó. A tolmácsolt szerzők között van Faludy György, Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Tandori Dezső, Fodor Ákos, Utassy József, Rákos Sándor, Fecske Csaba, Lackfi János, Acsai Roland, Tolvaj Zoltán, Lászlóffy Aladár és Zsille Gábor, dalban jelennek meg többek között Szabó Lőrinc, Kaffka Margit, Csukás István és Stevanovity Dusan versei. Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas színművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke szórakoztató és egyben tartalmas, mély előadást ígér az érdeklődőknek.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

  • Hírek

    Meghalt Sohár Pál Ferenc műfordító

    By

    Életének 87. évében elhunyt a Balassi Műfordítói Nagydíj-as fordító, Kányádi Sándor és Faludy György műveinek angolra ültetője.

  • Hírek

    Tolnai Ottó kapta a Vilenica-díjat

    By

    Tolnai Ottó Kossuth-díjas magyar írónak és műfordítónak, az egyetemes magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának ítélték az idei Vilenica-díjat – jelentette be a kitüntetés kuratóriuma 2023. június 7-én Ljubljanában a sajtótájékoztatón. A rangos elismerést...

To Top