Barion Pixel
Connect with us

Viszlát, pálcikaember!

Hírek

Viszlát, pálcikaember!

Lecserélték a Budapest Bábszínház legendás neonját. A helyét egy jellegtelen, de legalább trendi tábla foglalta el. A múlt újabb emlékétől szabadult meg a főváros szíve. Formai megújulás folyik – mondja a színház.

Budapest egykor híres volt a neonfeliratairól, a rendszerváltás óta azonban kétezernél is több példány tűnt el a meglepően bonyolult módon készülő, akár ötven éven át is világítani képes, gázzal töltött üvegreklámokból.

Az elmúlt években több neonmentő csoport is született, de sajnos az ő energiájuk is véges, így továbbra is váratlanul tűnnek el, majd kerülnek a szeméttelepre a város képét egykor meghatározó, jórészt már hosszú évek óta nem működő fényei.

Ránki Júlia fényképe.

Csütörtökön Közép-Európa legnagyobb bábszínháza, a kisgyerekeket a kultúra világába bevezető Budapest Bábszínház szabadult meg az Andrássy út fölé lógó, kedves pálcikaembert mintázó neonjától, mely a társulat 1949-es megalakulása után röviddel foglalta el helyét a Képzőművészeti Egyetem főépületének oldalán.

Az eltávolításról, illetve az új, lélektelen, de legalább trendkövető tábláról Ránki Júlia készített fotókat.

Ránki Júlia fényképe.

A Bábszínház illetékese forrásunk levelére adott válaszában kijelentette:

Mindannyian szerettük a neon pálcikaembert, de most egy új korszakhoz értünk, ezért a neont is lecseréltük, amit már megjavítani sem lehetett sajnos. Méltó helyre kerül majd, és reméljük, hogy régi és új nézőink a megújult pálcikaembert is szeretni fogják.

A történetet némiképp árnyalja, hogy a felirat nemrég még fényben úszott, a meghibásodott neonreklámok javítása pedig klasszisokkal könnyebb, mint egy metróvonalé, de a megújulás kereteibe ennek megtartása, vagy esetleges helyreállítása ezek szerint már nem fért bele.

A leszerelt alkotás az intézmény vidéki raktárába kerül.

(forrás: 24.hu;
szerző: Vincze Miklós, fotók: Ránki Júlia)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top