Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Versbe írható film a humanitásról

Sir Nicholas Winton a harmincas évek végén több mint hatszázhatvan gyermek életét mentette meg, erről azonban mintegy ötven évig senki sem tudott. A róla szóló One Life című film világpremierjére a Torontói Filmfesztiválon kerül sor szeptemberben.

Sir Nicholas Winstont ma sokan csak a brit Schindlerként ismerik: a férfi ugyanis fiatal tőzsdei alkuszként mentőakciókat szervezett Londonból, miután 1938-ban Csehszlovákiában járt, és látta a németek elől menekülők táborait.

Kilenc hónap alatt egészen pontosan 669 zsidó gyereket sikerült Prágából Londonba juttatnia a brit kormány engedélyével.

A kimentett fiatalokat brit családoknál helyezték el, később egyikük sem látta többé hátrahagyott szüleit és családjait. Az utolsó, kilencedik vasúti szerelvénynek 1939. szeptember 3-án kellett volna indulnia a csehszlovák fővárosból – azon a napon, amikor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak –, de már nem hagyhatta el a pályaudvart. Mind a 250 gyerek, aki a vonaton utazott, eltűnt, sorsuk azóta sem ismert.

A férfi történetéből James Hawes rendezett filmet One Life címmel. Az alkotás a mentőakciók történetét dolgozza fel, amely hosszú évtizedeken át kevéssé volt a köztudatban. A humanitárius tettei elismeréseként 2003-ban lovagi rangra emelt Sir Nicholas maga nem beszélt hősies cselekedetéről, élete során sokáig kísértette annak a gondolata, hogy nem tudott még több embernek segíteni.

A történet egészen addig maradt ismeretlen, amíg a felesége ötven évvel a történtek után nyilvánosságra nem hozta Sir Nicholas régi, a padláson porosodó naplóját, amely tartalmazta a mentőakciók részleteit és a megmentett gyerekek névsorát.

 

 

A férfit ezt követően meghívták a BBC egyik népszerű vasárnapi műsorába is, ahol a közönség soraiban jelen voltak néhányan azok közül, akik Sir Nicholas mentőakcióinak köszönhették megmenekülésüket a náci üldöztetés elől. A megindító találkozásról készült felvételt azóta tízmilliók látták az interneten, és a brit Schindler története új generációk számára vált ismertté.

Sir Nicholas 2015 júliusában, 106 éves korában hunyt el.

One Life című filmet szeptemberben mutatják be a 48. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. A filmet tavaly forgatták Prágában, Anthony Hopkins az idős Sir Nicholast játssza benne, a fiatal Wintont pedig Johnny Flynn alakítja. Az alkotásban szerepel a walesi Jonathan Pryce és Helena Bonham Carter is, aki Sir Nicholas anyját alakítja.

Fejléckép: Sir Nicholas Winton és Anthony Hopkins (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Forrás: fidelio.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top